:
:

Fotó: Nagy Gábor Sándor / FIBA.Basketball
A 2025-ös női kosárlabda Európa-bajnokság selejtező-sorozatának utolsó két fordulóját rendezik a héten. A FIBA munkatársai a hajrára fordulva összeállították a szubjektív erősorrendjüket. Figyelembe véve a korábbi eredményeket, teljesítményeket, a keretben bekövetkezett változásokat és az előttünk álló párosításokat.
A magyar válogatottat a 10. helyre sorolták. Kiemelve a két novemberi vereséget és azt, hogy függőben a továbbjutási esélyek. Ugyanakkor azt pozitívumként említik, hogy továbbra is az egyik legjobb belső sorral rendelkezik válogatottunk. Juhász Dorka szárnyal az Euroligában, de Kiss Virág és Határ Bernadett is hasznos a FIBA összeállítása szerint.
Az erőssorrend első öt helyén sorrendben Franciaország, Spanyolország, Belgium, a házigazdaként alanyi jogon résztvevő Németország és Szerbia áll.
