Hirdetés
Utánpótlás

Finnország, Lengyelország, Franciaország lesznek a riválisok Sopronban



:

:

Hirdetés

2020-ban ismét hazánk ad otthont az U20-as A-divíziós Európa-bajnokságnak. A Sopronban megrendezésre kerülő kontinenstorna csoportjainak sorsolását kedden készítette el a FIBA.

A lebonyolítás nem változott, a 16 csapatot négy darab négyesbe osztották. A magyar válogatott a B-csoportba nyert besorolást Finnország, Lengyelország és Franciaország mellé.

A franciák 2019-ben ebben a korosztályban bronzérmesként zártak. A lengyelekkel vívtuk a csehországi kontinenstorna helyosztóját, mely után riválisunk szerezte meg a 7. pozíciót és a mieink zártak 8. helyen. A finnek pedig a B-divíziós Európa-bajnokság ezüstérmeseként jutottak fel a legjobbak közé.

Sopron és a Novomatic Aréna rutinos házigazda a korosztályos eseményeket tekintve. 2018-ban és 2006-ban U20-as, 2016-ban és 2017-ben pedig az U18-as A-divíziós Európa-bajnokságra került sor a városban. 2020 nyarán augusztus 8. és 16. között szurkolhatunk majd a Gáspár Dávid, Ábrahám Márta és Vajda Anna által irányított magyar együttesnek.

A válogatott novemberben már részt vett egy összetartáson, melyet követően Gáspár Dávid vezetőedzővel beszélgettünk hosszabban a korosztály előtt álló kihívásokról. Az interjú ITT olvasható.

A csoportok beosztása:

A-csoport: Bulgária, Írország, Olaszország, Belgium.
B-csoport: Finnország, Lengyelország, Franciaország, Magyarország.
C-csoport: Hollandia, Svédország, Oroszország, Lettország.
D-csoport: Litvánia, Szerbia, Csehország, Spanyolország.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés