Fókuszált edzésmunka, egymásért küzdés és példamutatás a fiatalabbaknak – interjú Janzsó Alízzal

A Darazsak Sportakadémia együttese eddig kiváló szezont fut. A csapat megnyerte a Hepp Kupát. A Női Amatőr NB I. Piros-csoportjában pedig veretlenül listavezető. Az utóbbi időben kifejezetten ponterősen játszó Janzsó Alízzal beszélgettünk az évad tapasztalatairól. A soproniak 185 cm magas játékosa a napokban ünnepelte 19. születésnapját.

Mindig jól hangzó mondással érdemes kezdeni egy interjút, de annál fontosabbat egy darazsakos játékosnak jelenleg nem lehet mondani, mint azt, hogy megnyertétek a Hepp Kupát. Milyen érzésekkel gondolsz vissza a győzelemre?

Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernünk a kupát. Nekünk ez egy kimondott cél volt. Fontos lépés a szezonban, hogy tudtunk viszonylag erősebb csapatokkal erősebb meccseket játszani. Mindenképpen egy nagy siker.

Erre helyezném a fókuszt, hogy mondtad: „viszonylag erősebb meccseket játszani”. Mennyire volt éles váltás a bajnoki találkozók után a Hepp Kupának a ritmusa, a feszültsége és egyáltalán a nyomás, az elvárások?

Az első meccsen nem mutatkozott meg ez annyira, hiszen ott viszonylag nagyobb arányú győzelmet arattunk. A döntőben azonban kijött, hogy mégiscsak az egy döntő és a Péccsel játszunk. Bennünk volt –  ha nem is kimondva, de a tudatalattinkban biztosan – a nyomás. Úgy érzem, hogy a félidő után már jól kezeltük, és felvettük a saját ritmusunkat, képesek voltunk a mi játékunkat játszani.

Rögtön a közepébe vágtunk, de ugorjunk vissza az elejére. Hol tart most Janzsó Alíz a pályafutásában?

A szezon elején akadtak hullámvölgyek, amikor nem voltak annyira jó meccseim, vagy éppen nem azt a teljesítményt nyújtottam, amit szerettem volna. Az elmúlt pár hétben viszont úgy játszom, és úgy teljesítek, ahogy azt elvárom magamtól, és amilyen játékkal az edzők is számítanak rám.

Mit vársz magadtól? Mik azok az erősségeid, amiknek érvényesülniük kell?

Főleg a lepattanózásra gondoltam az előbb, mivel magasságban a palánk alatt az egész szezonban nagyon nagy előnyünk van az ellenfeleinkkel szemben. A csoportunkban más csapatokban olyan szintű magas játékosok, mint nálunk, nincsenek. Nekem így a lepattanózásban és a pontszerzés terén kell kitűnnöm, de a védekezésre is igyekszünk nagyobb hangsúlyt fektetni.

Belekóstolhattál az A-csoportba korábban. Mennyire tudod ezeket a tapasztalatokat kamatoztatni? Gondolok arra, hogy mennyire épült be a játékodba, mennyire jönnek vissza ezek a tapasztalatok az idei szezonban?

Úgy érzem, hogy visszajönnek. A tavalyi évben nem tudtam annyit játszani, amennyit szerettem volna. Volt egy kellemetlen sérülésem, de amennyi időt a pályán töltöttem, az idő alatt is megtapasztaltam, hogy az A-csoportban sokkal nagyobb az intenzitás, sokkal keményebbek a játékosok. Ez a tapasztalatszerzés nem csak rám, hanem mindannyiunkra igaz a tavalyi keretünkből és ezt próbáljuk átvinni most a B-csoportba is. Igyekszünk a kellő keménységet megtartani.

Reálisan ezt meg lehet tartani? A bajnokság lebonyolításából és a csoportok beosztásából adódóan óriási a tudáskülönbség.

Minden meccshez úgy állunk hozzá, hogy a maximumot nyújtsuk adott napon akár csapatként, akár egyénileg. Örülünk egymás sikerének, és arra törekszünk, hogy mindenki a legjobb énjét tudja kihozni magából minden alkalommal. Ebben határoztuk meg a fő célt.

Sokat kell mentálisan dolgozni azon, hogy megmaradjon a fókusz?

Főleg ezt az edzésen tudjuk jól gyakorolni, hiszen ott egymás ellen játszunk. Próbáljuk a maximumot beleadni minden alkalommal. Szemléletesen mondva, nem simogatjuk egymást edzésen, hanem ugyanúgy keményen és fókuszáltan megyünk, ahogy a meccseken is szükséges lenne.

Ezért lehet egy jó jelzés a Pécs elleni első félidő a Hepp Kupa döntőjében. Ahogy utaltál rá, érződött, hogy a tétmeccs még mindig nagyon más kávéház, mint az edzés.

Igen, abszolút. Nem lehet teljesen egy edzésen úgy felkészülni, mint ahogy a meccsszituáció hozná magát. Lehetetlen teljesen lemodellezni, de azért próbáljuk. A Pécs ellen az első félidőben erre nem raktuk oda teljesen a fejünket, és kicsit bennmaradtunk az öltözőben.

Mit vársz a bajnoki folytatástól? Bár oly’ kézzelfoghatónak tűnik az erőviszonyokat látva, de azért még nagyon távol van a végső cél.

Igen, sok meccsünk lesz még, és nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Lépésről lépésre, meccsről meccsre kell haladni, és ugyanúgy fókuszáltan kell felkészülni minden alkalommal, ahogy eddig is tettük a szezonban.

Játékban támasztottál magaddal szemben bármilyen nagyobb elvárást erre a pár hónapra, amit május végére szeretnél elérni?

Szeretném megtartani ezt a formámat, ami most van, vagy még jobb lenni. Főleg a lepattanózásban és a védekezésben szeretnék még jobb teljesítményt nyújtani.

Ehhez mit kell tenni? Hogy néz ki a napi munkád?

Reggelente egyéni edzésekre járok, ahol a centerek és a mezőnyök külön dolgoznak. Itt nagyon jól tudjuk gyakorolni egymás ellen azokat a dolgokat, amikben esetleg hiányosságokat tapasztalunk. A lepattanókért zajló küzdelmet, vagy például a kizárásokat jól lehet modellezni ilyenkor.

Eddig szakmai dolgokról kérdeztelek, de nézzünk az emberi oldalt. Hol tartasz a tanulmányokban, hogy tudod összeegyeztetni a sporttal a civil életet?

Májusban érettségiztem. Az volt a tervem, hogy masszőrképzést fogok elvégezni. Ez viszont nem indult ősszel, a tervek szerint február 21-én fog kezdődni.

Szeretném ezt csinálni a sport mellett, mert jó munkának tartom, látok benne lehetőségeket. Sőt, akár a közvetlen élsporthoz is kapcsolódhat a későbbiekben.

Van benned félsz, ha február végén újra elkezdesz tanulni, akkor az miként egyeztethető össze a sporttal?

Ez nem lesz nagy újdonság, hiszen, amióta kosarazom, azóta iskolába is járok, akár általános iskola, akár gimnázium. Már van benne annyi rutinom, hogy ezt meg tudjam oldani.

Ugorjunk vissza a csapatra, de nem szakmai, hanem emberi oldalról. Milyen a hangulat az öltözőn belül?

Jó csapategységünk van. A 2006-2007-es lányok, köztük én is, jelenleg az úgymond „idősebbek” az öltözőben. Nyilván ez idézőjeles, mert nem vagyunk olyan idősek még a 2009-esekhez képest sem. Ettől függetlenül most mi vagyunk azok az emberek, akikre több szerep hárul a meccseken vagy az edzéseken, és jobban össze kell rántanunk a csapatot, segíteni a kémia kialakítását. Olyan közeget kell teremtenünk, amihez tudnak csatlakozni a fiatalabb, utánpótlás játékosaink.

Jelent ez nagyobb felelősséget, hogy hirtelen egyike lettél azoknak, akire felnéznek mások?

Valamilyen szinten igen, hiszen pár éve még én voltam az, aki ott ült a padon, mint most a fiatalabbak és néztem, hogy „Úristen, most a nagyobbakkal kell játszanunk”. Befogadó társaság vagyunk, szerintem nem érzi azt senki a csapatban, hogy esetleg most ő le van nézve azért, mert még fiatalabb. Igazából még mi se vagyunk tapasztalt játékosok, nem arról beszélünk, hogy hatalmas korkülönbségek, vagy tudáskülönbségek lennének.

Búcsúzzunk egy gondolattal: akkor nem is lehet más a cél a következő hetekre, mint a vízlocsolós, ünneplős képeket megismételni?

Igen, ez a cél, hogy minél jobban tudjunk szerepelni, és megnyerjük a bajnokságot.