Hirdetés
Magyarország

Földi Attila és Völgyi Péter várakozásai



:

:

Hirdetés

Hétfőn mutatta be Földi Attila személyében új vezetőedzőjét az Aluinvent DVTK. A Vasastól érkező szakember és Völgyi Péter sportszakmai igazgató a Miskolc TV-nek nyilatkozott a várakozásairól.

Földi Attila hangsúlyozta, hogy nagyobb eredmény elvárások mellett, de a Vasasnál megkezdett szellemiségét folytatná.

Nekem nagyon tetszik az a profil, hogy fiatal játékosokkal, fiatal csapattal kell nekivágni az egésznek. Egy olyan közegből jövők, ahol a fiatal játékosok nevelése volt a cél. Valamilyen szinten egy plusz eredményorientáltsággal hasonló most a feladat. Nekem is egy tökéletes lépcsőfok ez. Folytathatom, amit eddig csináltam, de már egy magasabb szinten, olyan eredmény elvárással, amit én szerettem is volna.

– tette hozzá Földi Attila, aki hatalmas lehetőségként tekint a miskolci időszakra.

Izgalmas. Óriási kihívás és lehetőség. Izgatott vagyok és alig várom már, hogy elkezdődjön az a része, amit nagyon szeretek, hogy a csapattal együtt tudjunk dolgozni. Aki versenyző típus, igazi sportember és nagy eredményeket akar elérni valamikor, annak be kell vállalnia az ilyen lehetőségeket. Nem sokáig dilemmáztam ezen a dolgon. Nem volt bennem félsz, tudom, hogy mivel jár. Azt gondolom, hogy képes vagyok megoldani ezt a feladatot.

A DVTK új vezetőedzője beszélt arról, hogy milyen elképzelések mentén kezdené meg a csapatépítést.

Már most lehet tudni, bár még nem teljes a keret, hogy egy fiatal magyar magunk lesz. Azt gondolom, hogy ezáltal nekünk egy lendületes, agresszív, küzdős, harcos csapatnak kell lenni. Én ebbe az irányba akarom elvinni ezt a dolgot. Egy motivált fiatal csapatot szeretnék, aki egy ilyen szurkolóközönség előtt, ami itt van Diósgyőrben, mindent meg tud tenni a pályán.

jelentette ki a Miskolc TV-nek Földi Attila, akinek az édesapja Földi Sándor is dolgozott Miskolcon vezetőedzőként és ezekből az időkből már van egy élménye a közegről.

Minden átmegy az ember fején ilyenkor. Szenzációs dolog és abszolút plusz motivációt ad az, hogy majd egy új létesítményben tudunk pályára lépni. Nekem a legelső gondolatom azonban a szurkolók voltak. Édesapám volt még edző Diósgyőrben és én gyerekkánt jártam ki a meccsekre. Sehol nem volt ilyen közönség női vonalon. Nekem ez az első dolog, ha az ember versenyezni akar, élsportot űzni, akkor azt nézők előtt érdemes csinálni. Mindent megteszünk majd, hogy tudjunk bizonyítani.

Sok a kérdőjel az új évad kapcsán, amire jelen pillanatban sem a szövetségek, sem a hatóságok nem tudnak még válaszolni. Földi Attila reményét fejezte ki, hogy a szokott rendben elindulhat a munka.

Nem nagyon szeretek spekulálni, előre ötletelni. Bízom benne, hogy úgy kezdődik el a szezon, ahogy egyébként szokott. Megkönnyítené a dolgunkat, ha egy olyan felkészülést lehetne végigcsinálni, mint az elmúlt években. Tehát, ha van egy képünk a felkészülési időszakról, a felkészülési meccsekről, hogyan készülhetünk az európai versenyekre és mikorra időzítsük a formát. 

Völgyi Péter, sportszakmai igazgató elsőként azt emelte ki, hogy Földi Attila három évre kötelezte el magát és így hosszú távon tudnak építkezni.

Nagyot léptünk előre a jövő évi csapatépítés szempontjából. Sikerült megállapodni a vezetőedzőnkkel. Földi Attila személyében egy fiatal, ambíciózus magyar edzőre tudtuk bízni a csapatot a következő szezontól kezdve. Hosszú távú szerződést kötöttünk vele. Bizonyított már a Vasas csapatánál és bízom benne, hogy itt Diósgyőrben a kialakuló fiatal csapattal is nagyon jó munkát tud végezni. Közösen képzeljük el az elkövetkezendő időszakot. Attila már többször is szóba került a DVTK kapcsán. Örülök, hogy sikerült megállapodni.

mondta a Miskolc TV-nek Völgyi Péter, aki szerint sokat profitálhatnak abból, hogy az új vezetőedző ismeri a játékosokat és a játékosok is a szakembert.

Szinte minden játékossal dolgozott már korosztályos válogatottaknál, 3×3-as válogatottnál, illetve a Vasas csapatában. Senki számára nem lesz ismeretlen és az ő számára sem lesz ismeretlen játékosunk. Nem volt ez nehéz döntés. Azt gondolom, hogy Attila megérdemli a bizalmat. Mindenben segíteni fogjuk a munkáját. Hároméves szerződést kötöttünk, amiből a következő év átmeneti időszak lesz. Tudom, hogy többen kicsit borúlátóak. Én abszolút nem. Szerintem tudunk egy jó csapatot kialakítani. A legfontosabb számomra, hogy rengeteg olyan tehetség fog itt pattogtatni, akik hosszú távon meg tudják oldani a DVTK minőségi jövőjét. Bízom benne, hogy sok tehetséges fiatallal és egy fiatal vezetőedzővel megerősítve ezt a társaságot, szép közös jövő alakul, amihez minden résztvevőnek türelemre van szüksége. Én biztos vagyok benne, hogy ez meglesz.

Földi Attilához hasonlóan Völgyi Péter sem titkolta, hogy a versenyrendszereket tekintve még sok a kérdőjel:

A bizonytalanság most jelentős az életünkben. Nem tudjuk mikor indul a bajnokság, lesz-e Euroliga, Európa Kupa az őszi szezon során. Minden eshetőségre készülünk és próbálunk minél előbb információhoz jutni. Egy vagy kép magyar játékost még biztosan fogunk igazolni ehhez a kerethez és megerősíteni a csapatot. Próbáljuk a legtöbbet kihozni ebből az időszakból. Külföldi játékosokkal kapcsolatban több olyan klub van, ahol már döntés született. Mi megvárjuk, amíg a magyar magot le tudjuk véglegesíteni és annak fényében július-augusztusban, amikor tisztán látjuk a célokat, lehetőségeket, akkor tudunk felelősségteljes döntéseket hozni, hogy hány poszton és milyen külföldiekkel tudjuk megerősíteni a csapatunkat.

Fotó: DVTK.eu

Hirdetés