Hirdetés
Magyarország

Fontos meccseket játszanak csapataink a nemzetközi porondon



:

:

Hirdetés

Kulcsmeccsekkel tarkított igazi nagyüzem lesz a nemzetközi porondon. Szerdán az Európa Kupáé, csütörtökön az Euroligáé a főszerep. A legrangosabb európai kupasorozatban a Sopron a Schio, a DVTK az Olympiacos vendége lesz. Az Európa Kupában az első meccsére készül a Pécs, a Gernikát fogadják. A Szekszárd a Sepsi otthonában lép pályára. A találkozók előtt állandó szakértőnket, a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga-bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdeztük a várakozásairól.

EUROLIGA

Gondolhattuk a Sopron esetében, hogy a lehető legjobb forgatókönyv a legkönnyebb ellenféllel kezdeni otthon az Euroligát, de lehet, hogy az idő azt igazolja, hogy a legnehezebbel indítani, ahogy a DVTK-nak kijött a beosztás, valamivel jobb.

Mindkét csapatunk nagyarányú vereséget szenvedett. A Sopron esetében azt érzem, hogy a magabiztos bajnokik után „szembejött a valóság”. A DVTK-nak eközben arra nyitotta fel a szemét, hogy hol járnak. Árnyalatni a különbség a két mondat között, de ezzel tudnám érzékeltetni az első hét tapasztalatait. Azon túl, hogy a jelenlegi lebonyolításban minden egyes pontnak nagy szerepe van és mindkét csapatnak rosszul jött, hogy egy kisebb 6-8 pontos helyett 20 pont feletti vereséget könyvelhetett el.

Beretta Famila Schio – Sopron Basket

A Sopron átrohant a bajnoki ellenfelein a szezon legelején, de azzal, hogy fizikálisan jóval erősebb kihívóval találkozott, nem működött a gépezet. Ráadásul szembetűnő volt, hogy magas poszton egyelőre jelen lépéshátrányban vannak az Euroliga mezőnyéhez képest.

A Famila Schio az egyik tradicionális rivális az sorozatban, a két csapat már 18 alkalommal találkozott és abból 10-et a Sopron nyert. Az olaszoknak azonban ez a mostani kerete – a teljesség igénye nélkül felsorolva – olyan játékosokkal, mint Kim Mestdagh, Giorgia Sottana, Maria Conde, Anete Steinberga, Cecilia Zandalasini vagy Jessica Shepard egy tapasztalt és atletikus társaság.

Nehéz értékelni a bajnoki címvédő helyzetét, mert ha ott vannak az Euroligában korábbi győztesként, akkor nem szabad feltett kézzel kimenni a meccsekre, de közben a realitás talaján kell maradni. Furcsán hangzik azt kimondani, hogy ezeket a meccseket az épülésre, a tanulásra lehet felhasználni. Nem szabad októberben elhamarkodott kijelentéseket tenni, de ezt az új lebonyolítás mégis megköveteli: ha a hátralévő öt meccset nézzük, nem hiszem, hogy a jelenlegi Sopron a továbbjutásért versenyezne. Ugyanakkor ne vessük el az esetleges igazolás ötletét, mert az sokat tudna változtatni.

Kicsit ellenmondásba keveredek ezzel, mert ha a fenti kijelentésembe kapaszkodok, akkor abban nehezebb meghatározni Nika Mülh, Tara Wallack vagy Zala Friskovec szerepét. Másik oldalról viszont bízok is abban, hogy ezek a meccsek hozzájárulnak egy éles rivalizálásokkal teli jó bajnoki tavaszhoz. Ha már ennyire előre tekintettem, akkor decembertől az Európa Kupás folytatásban rejlő lehetőségeket sem vetném el. Sőt, a jelenlegi Sopronnak ez még többet tartogathat, mint a második csoportkör az Euroligában.

Elképesztően atletikus az összes gárda az EL-mezőnyben és ebben nagy elmaradásban van a Sopron. Ha megkapja a lehetőséget és fejlődik, akkor Sitku Zsuzsi elérheti ezt a szintet, Jovana Jevtovic is, de ő egyelőre nem az a „vadállat” karakter, amit az EL-megkövetel. Sinka-Pálinkás Szofi pedig még fiatal ahhoz, hogy a jövőre következtéseket lehessen levonni.

A hangsúlyt arra tenném, hogy tudjanak minden meccsből valamit magukkal vinni a soproniak, ami a későbbiekben jól jöhet. Akár egyéni pályafutásokban, akár csapatszinten mondjuk az Európa Kupás folytatás esetén. Ebben határoznám meg az olaszországi túra céljait is.

Olympiacos SFP – DVTK HUNTHERM

A DVTK hétvégi bajnokiján éreztem azt először, amiről az első meccs előtt sokat beszéltünk, hogy „szedjük szét őket”. Különösen a második félidőben látszódott: fókusz került arra, hogy támadásban hozzák ki a legtöbbet. A Fenertől elszenvedett vereségtől függetlenül az Olympiacos elleni mérkőzést a kötelező győzelem kalapba teszem még idegenben is.

A továbbjutási esélyek miatt kulcsmeccs jön. Azért is fogalmazok így, mert bár az Euroligában a magyar csapatok közül a múltja miatt a Sopron a nagyobb név, de ott nem feltétlenül érzem a célok között a továbbjutást. A DVTK-nál viszont egyértelmű a szándék ennek elérésére. A csoportban – bár bízom benne, hogy lesz máshol is győzelmi esély – a Fenerbahce és a Valencia kiemelkedik, így egy amolyan oda-visszavágós párharc is kialakulhat az Olympiacos-szal a harmadik továbbjutó helyért. Ha pedig így nézzük, akkor már idegenben jó lenne bebiztosítani a megnyugtató előnyt.

Az első negyed nagyon jó alakult a Fenerbahce ellen, de amikor keményítettek a védekezésükön, megtorpant a DVTK. A legnagyobb tanulság, hogy sokkal bátrabban kell játszani, fel kell vállalni az adódó helyzeteket. Muszáj lesz a DVTK-nak ezt a szemléletváltozást megtenni, mert ha továbbjutási álmokról beszélünk, ahhoz, hogy annak valóban legyen értéke, erre a bátorságra szükség van. Minden poszton látható tartalék még a DVTK-ban és bízom benne, hogy ezt sikerül kihozni. A szezon előtt Bella Smuda kapcsán szkeptikus voltam, de már ad életjeleket. Látva Paula Ginzót élőben, ketten Kat Westbelddel nagyon jó páros lehetnek. Őket ugyanis Monika Grigalauskytė jó háttérmunkásként kiválóan tudja majd segíteni. A magyar külső sor Lelik Rékával, Kányási Verával, Takács Bogival, Miklós Melindával és ha az egészsége engedi Aho Ninával, szintén tud előrébb lépni.

Beszélünk arról: a DVTK-ban maradt tartalék, de azt is el kell ismerni, hogy elképesztően szépen játszott a Fenerbahce. Más szinten kosárlabdáztak és ez sok tekintetben példaértékű. A DVTK-tól hasonlóan önbizalommal teli játékot várnék. Az önbizalom alatt nem azt értem, hogy saját magaddal próbálod elhitetni, hogy van önbizalmad, hanem – mindig azt szoktam példának mondani – „rád néz az ellenfél és sugárzik rólad”. Ezt az állapotot nehéz elérni, de el kell érni, ha a DVTK szeretné megvalósítani a céljait és álmait.

EURÓPA KUPA

ACS Sepsi-SIC – TARR KSC Szekszárd

Fontos győzelmet aratott az első fordulóban a Szekszárd. Különösen a körülményeit figyelembe véve a 17 pontos hátrányból történő fordítással. A Csata, a Cegléd és legutóbb a Vasas elleni bajnoki, illetve a GEAS-meccs is azt mutatta számomra, hogy egyelőre kell egy kezdeti pofon a csapatnak, hogy utána elkezdjen játszani és megmutassa valódi tudását. A Szekszárd ezekből a győzelmekből tud építkezni. A csapategységet ugyanis az ilyen sikerek kiválóan formálják. Olyan élményt adnak, hogy együtt meg kellett harcolni érte.

Természetesen kicsit játék a tűzzel ezek a megfordított találkozók, mert minden alkalommal nem lehet bízni az erős hajrában. Ugyanakkor tudom úgy nézni, hogy kisebb magyar csapatok ellen a bajnokságban és az EK-ban hazai pályán már megmutatták, hogy mire képesek: hátrányból is fel tudnak állni, majd akár nagyobb előnyt kiépíteni. Most itt a következő lépcsőfok egy erősebb, igaz nem bombaerős, ellenfél otthonában lépni előre abban, amiben szeretnének.

Nem ismerjük a frissen igazolt centert, de Maria Gakdeng sérülésével annyit biztosan változik a helyzetértékelés a szezon előttihez képest, hogy legalább három-négy rutinosabb játékostól most egyszerre kell a plusz. Eddig sem volt sok variációs lehetősége a stábnak, de ez tovább szűkült. Kiugró egyéni teljesítmények nélkül nehéz lehet a válogatott szünetig hátralévő pár hét.

A Sepsihez a magyar bajnokságból Szabó Fanni és Domonique Davis személyében újabb játékosok igazoltak. Nem minden igazolást tudok hova tenni, de abba a hibába sem szeretnék esni, hogy kívülről látatlanban értékítéletet fogalmazok meg a személyi döntésekről. Egy biztos, hogy ez a két csoportmecccs Gereben Livi első tétmeccsei a Szekszárd ellen. A két csapat évekkel ezelőtt Euroliga selejtezőn került össze és akkor még a Szekszárdot erősítette Livi. Ez biztos ad egy kis érzelmi többletet a párosításnak.

Rendkívül kiélezett a csoport. Még a hazai pálya, a hazai győzelem sem garancia semmire. Ha tud egy csapat 10 pont feletti nyerni, az sokat érhet. A Mechelennek így előny, a Sepsinek hátrány lehet, hogy a két gárda múlt heti belgiumi meccsét a hazaiak 91-55-re nyerték. A Szekszárdnak pedig oda kell arra figyelni, hogy minden alkalommal nem adhat akkora előnyt ellenfelének az első félidőben, mint tette azt az utóbbi időszakban.

NKA Universitas Pécs – Lointek Gernika Bizkaia

Eddigi meggyőző a Pécs. Bő rotációval tudnak játszani, melyhez csatlakozik majd még Lexi Held – nagyjából ez az a mondat, amit biztosan le lehet írni a bemutatkozásuk előtt. A pécsieknél is fennáll a veszélye annak, hogy kiélezett meccset még nem játszottak idén. Mindenképpen a Pécs az esélyes, de egy rutinos spanyol EK csapat ellen nem egyszerű elkezdeni egy ilyen sorozatot.

Ami reálisan elvárás lehet, hogy azzal az energialökettel játszanak, mint az eddigi öt bajnoki meccsen, de közben helyén kezelve az öt bajnokit. Nem szabad abba a hibába esni, hogy „biztosan ennyire jók vagyunk”. Még a TF sem tudott annyira ellenfél lenni a múlt heti előrehozott mérkőzésen, hogy Európa Kupa versenyhelyzetet tudjanak szimulálni.

Nem jellemző, hogy magyar csapatok spanyol együtteseket legyőzzenek. Éppen a Pécsnek sikerült egy ilyen bravúr tavaly a Girona ellen. Az akkor látott erények vezethetnek most is sikerre.

Nagy lépéselőny lehet a Gernikával szemben, hogy egyben maradt a keret. Dúl Pankával és Varga Alízzal még bővült is a rotáció. Egyiküktől sem várom azt, hogy ők legyenek az „adjátok ide a labdát” meccsnyerő emberek, de nagyobb szerepet tudnak vállalni, mint Zsebe-Weninger Virág és Kiss Angelika. Ez egyértelműen pluszt hozhat a Pécsnek, de összességében nem véletlenül most vagyok a legóvatosabb a négy mérkőzés közül, amit felvezettünk. Látni kell a Pécset egy komoly erőfelmérő alkalmával.

MENETREND

EURÓPA KUPA

Október 15., szerda

18:00 NKA Universitas Pécs – Lointek Gernika Bizkaia
18:00 ACS Sepsi-SIC – TARR KSC Szekszárd

EUROLIGA

Október 16.,  csütörtök

17:30 Olympiacos SFP – DVTK HUNTHERM
20:00 Beretta Famila Schio – Sopron Basket

Hirdetés