Hirdetés
Európa

Formálódik a Girona kerete



:

:

Hirdetés

A spanyol élcsapatok közül a harmadik helyezett Spar Girona elkezdte bejelenteni a részleteket a jövő évi keretével kapcsolatban. Már hat játékos rendelkezik szerződéssel – olvasható a Diari de Girona című lap összeállításában.

A tavalyi keretből hosszabbított Júlia Soler, Júlia Reisingerova, Frida Eldebrink, Giedre Labuckiene és Laia Flores. Ráadásul Labuckiene két évre írt alá. Magyar szempontból pedig érdemes kiemelni a korábban hazánkban megforduló Frida Eldebrink teljesítményét, aki az alapszakaszban 27 mérkőzésen 26.7 perc alatt 11.3 pontot és 1.7 gólpasszt átlagolt.

Az öt hosszabbító játékos mellett egy új igazolás érkezett eddig Kennedy Burke személyében. A 24 éves, 185 cm magas amerikai játékos az olasz élvonalban a Sassari színeiben 21,8 pontot átlagolt. Korábban pedig játszott Törökországban a Kayseri színeiben és ekkor az Európa Kupában is pályára lépett.

A Girona esetében egyelőre Laia Palau és Maria Araújo szerződés-hosszabbítása várat magára, illetve nem született döntés a vezetőedző Alfred Julbe sorsáról. A következő bejelentések várhatóan ebből az irányból érkezhetnek.

Fotó: Spar Girona – David Subirana

Hirdetés