:
:
Bár a szombaton 17 órakor kezdõdõ Atomerõmû KSC Szekszárd – Sopron Basket bajnoki csúcsrangadó kiemelt figyelmet élvez, a hétvégén négy további találkozóra is sor kerül a hazai élvonalban. Minden szinten fontos meccsek jönnek.

A szombati programot tekintve 18 óra 30 perctõl egy fõvárosi rangadót rendeznek. Ezen az NKE-Csata fogadja a Ludovika Arénában az ELTE BEAC Újbudát. Mindkét csapat fontos sikerbõl érkezik. A Csata a Cegléd legyõzésével stabilizálta pozícióját a középmezõnyben. Ráadásul újabb jó teljesítménnyel bizonyította Tursics Krisztián együttese a versenyképességét. Ennek megfelelõen hazai pályán a Csata esélyesként várja ezt a találkozót. A BEAC-nak két erõs rivális ellen nem indult jól a szezon, viszont az eddigi legfontosabb meccsen az MTK legyõzése során kijött a lépés. Balogh Judit együttesének különösen fontos lehet, hogy közel azonos képességû riválist sikerült jó egyéni teljesítményekkel, csapatszinten 40% feletti mezõnymutatóval és mindössze 9 eladott labdával legyõzni. Erre lehet építeni a folytatásban, ami nagy versenyfutást tartogat az élvonalbeli tagság megõrzéséért.
Szombaton 18 órától az MTK Budapest a ZTE NKK gárdáját látja vendégül. Az MTK számára lépéshátrányt jelent, hogy alulmaradt a BEAC otthonában. Mostantól azonban már Nagy Dóra együttesének is beindul a szezon. Az MTK ugyanis egyedüliként a hazai mezõnyben az elmúlt hétvégéig mindössze egy tétmeccset vívott, ami igencsak megnehezítette a csapatépítést. A klasszikus bajnoki ritmus mellett az összeszokottság erõsödése, az általános sportforma javulása lendíthet az eredményességen. A ZTE szerdán hozta a kötelezõt a PINKK ellen. Gáspár Dávid ugyan kritikusan nyilatkozott, de összességében ezeken a meccseken a gyõzelem ténye és a megszerezhetõ pontok a legfontosabbak. A ZTE nyilván alacsonyabban rangsorolt riválisok ellen nem hibázhat, ha szeretné tartani a lépést a sûrû középmezõnyben. Ennek megfelelõen a gyõzelem reményében lép pályára a Városmajorban.
Vasárnap 17 órától a VBW CEKK Cegléd a CMB Cargo UNI Gyõrt látja vendégül. A korábbi években ez a párosítás egy ilyen rövid hétvégi felvezetõ összeállítás élére kívánkozott. Ezúttal az eddig mutatott teljesítmény alapján nagyobb különbség van a felek között. A Cegléd számára még mindig várat magára az évad elsõ gyõzelme tétmeccsen. Igaz, a Keltern elleni Európa Kupa találkozón mutatott támadójáték már bizakodásra adhat okot. Meccsrõl meccsre javulnak a ceglédi számok és ahogy egyre többet dolgozik teljes kerettel a szakmai stáb, ez a folyamat várhatóan tovább tart. A Gyõr két bajnoki vereségbõl és egy értékes hazai EK-sikerbõl jön. A ZTE meccs miatt nyilván lehet hiányérzet, ahogy talán Sopronban is a vártnál nagyobb különbség alakult ki. Ugyanakkor a portugál bajnok elleni forma megmutatta a gyõri keret valós erejét. Sandro Orlando 11 játékost tudott forgatni. A 60% feletti mezõnymutató, a 19 gólpassz és a lepattanók magas száma mind-mind olyan erények, amikkel az idei évben komoly célok fogalmazhatóak meg.
Szintén vasárnap 17 órától rendezik a PEAC-Pécs és a Vasas Akadémia összecsapását. A találkozót a PEAC esélyként várja. Ha a ZTE esetében azt emeltük ki a fõvárosi vendégjáték elõtt, hogy a sûrû középmezõnyben nem férnek bele botlások, akkor ugyanez igaz a PEAC-ra is. A DVTK ellen a pécsiek megmutatták, hogy a tavalyinál versenyképesebb keretrõl van szó. Továbbra is magas posztokon tekinthetõ kifejezetten erõsnek a PEAC a hazai mezõnyben és ez a Vasas ellen különösen érvényesülhet. A Vasasnál azzal, hogy három játékos és Földi Attila vezetõedzõ az Ifjúsági Olimpián képviselte hazánkat, ez az októberi idõszak nem tekinthetõ ideálisnak. Ahogy tud több idõt együtt tölteni a keret és beindul a tétmeccsek sora, az MTK-hoz hasonlóan, a Vasas is joggal bízhat a csapatteljesítmény javulásában.
A hétvége menetrendje
Október 27., szombat
17:00 Atomerõmû KSC Szekszárd – Sopron Basket
18:00 MTK-Budapest – ZTE Nõi Kosárlabda Klub
18:30 NKE-Csata – ELTE BEAC Újbuda
Október 28., vasárnap
17:00 PEAC-Pécs – Vasas Akadémia
17:00 VBW CEKK Cegléd – CMB Cargo UNI Gyõr


