Fővárosi rangadón a TFSE-MTK a Csata vendége lesz
:
:

Fotó: TFSE-MTK
Vasárnap 18 óra 15 perctől a TFSE-MTK a Ludovika-FCSM Csata vendége lesz a bajnokság 8. fordulójában. Magyar Biankát, a TFSE-MTK vezetőedzőjét kérdeztük a várakozásairól.
November 21., vasárnap
18:15 Ludovika-FCSM Csata – TFSE-MTK
Budapest, Ludovika Aréna
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Tőzsér Dénes, Makrai Márton (Bodrogváry Iván)
A TFSE-MTK múlt héten Albertirsán szerepelt, ahol 75-64-re múlta felül a VBW CEKK Ceglédet.
“Érzelmileg nehéz mérkőzés volt. Ha viszont a szakmai oldalt nézem, akkor azokat a célokat, amiket kitűztünk magunk elé, mind elértük. Az elejétől uraltuk a mérkőzést és mi diktáltuk a tempót. Támadásban gyors kosárlabdát játszottunk, védekezésben sikerült egy agresszív játékot mutatni. A fiatalokkal is meg vagyok elégedve. Baa Dominika például extra védőjátékot hozott, hét szerzett labdája volt. Ahhoz képest, hogy hiányosan állt fel a Cegléd, jól játszottak. Jól járatták a labdát és az összes magyar játékosuk igyekezett élni a lehetőséggel, bizonyítani. A múlt heti mérkőzés előtt azt mondtam, hogy egy ötmeccses fontos szakasz vár ránk. Ebből az első állomást kipipáltuk és vasárnap szeretnénk ezen az úton tovább haladni.” – értékelte lapunknak Magyar Bianka a múlt heti találkozót, ami egyben a TFSE idei második sikere volt.
Abba a szakaszba fordult a bajnokság, amikor rendszeresen közvetlen riválisokkal mérkőzik a TFSE. Ilyen szempontból is fontos volt a csapat számára, hogy ezt sikerrel vezesse fel.
“Nagyon várjuk vasárnapi a mérkőzést. Több okból is. Egyrészt a második állomása ennek fontos periódusnak a szezonban, illetve egy TV-s meccs, egy igazi fővárosi rangadó előtt állunk. Azt látom a játékosokon, hogy komolyan veszik ezt az ötmeccses szériát. Valahogy egy kicsit mindenki érzi, mintha nekünk most indult volna be a bajnokság az előző mérkőzéssel. Nagy lendületet kaptunk és ezt igyekszünk az edzéseken kihasználni, új dolgokat tanulni. Szeretnénk jó mérkőzést játszani és nyerni.” – mondta Magyar Bianka.

Fotó: TFSE-MTK
És hogy mik lennének ezek az új dolgok? A TFSE-MTK vezetőedzője ezt így foglalta össze:
“Azon dolgoztunk, hogy gyors támadásokat hajtsunk végre és a Cegléd ellen ez meg is mutatkozott, sok gyorsindításos pontunk született. Amiben viszont szeretném látni a javulást vasárnap, az 5:5 elleni játék, amikor nincs gyorsindítás és felállt védelem ellen játszunk. Ennek tudatosításán dolgoztunk például azzal, hogy a védők helyzetét jobban olvassák a játékosaink. Eddig 21 eladott labdát átlagolunk és ezzel az 5:5 elleni tudatosabb játékkal ezt a számot csökkentenénk.” – mondta Magyar Bianka, akinek felvetettük, hogy a fiatalabb keret is indokolja a kisebb lassítást.
“Jó a rohanás, ha több rutinos játékos van a keretben. Ez nekünk korábban nagyon feküdt, de most nem tudunk úgy rohanni, mert nagyon fiatalok vagyunk. Jó ütemben fejlődnek, szépen haladnak a fiataljaink, de egy ilyen rohanásban ők még nem minden esetben tudnak gyorsan reagálni a dolgokra. Emiatt is szükséges a támadások lassítása. Amikor 5:5 ellen játszunk, akkor nem kell rohanni, hanem precízen lejátszani a játékokat. Én továbbra is várom támadásban az előrelépést. Edzéseken sokat dolgozunk rajta, folyamatosan videózunk, elemzünk.”
Visszatérve a Csata elleni mérkőzésre. Magyar Bianka a vasárnapi találkozó kulcsára is kitért a TFSE szempontjából.
“Fontos a jó kezdés, hogy mindenki fejben a meccs elejétől odategye magát. Nem szabad, hogy ritmust kapjon a Csata, mert egy nagyon jó tripladobó csapat. Úgy gondolom, hogy nincsenek bonyolult játékaik, de az országban szinte egyedülálló a spacig, pick and roll és 1:1 játékuk. Az lesz a kulcs, hogy ezt mennyire tudjuk hatástalanítani. Ezen dolgoztunk és majd kiderül, hogy milyen munkát végeztünk a héten.” – összegzett a TFSE-MTK vezetőedzője.
Vasárnap 18 óra 15 perctől a Ludovika Arénában tehát jön egy hamisítatlan fővárosi rangadó.
“Minden budapesti kosárlabda kedvelőt invitálok, hogy látogasson ki a mérkőzésre. Nem csak a Csata és a TFSE szurkolóit. Közös célunk, hogy vasárnapra egy jó programot csináljunk egy igazi fővárosi rangadóval.” – mondta Magyar Bianka.
