Hirdetés
Archivum

Franciaország gyõzelemmel kezdte a felkészülését a riói olimpiára



:

:

Hirdetés

Ismét munkába állt a sikeresen megvívott olimpiai selejtezõt követõen a francia válogatott. Valérie Garnier együttese vasárnap az ötkarikás játékok házigazdájával, Brazíliával vívott felkészülési mérkõzést és 82-59-es gyõzelmet aratott.

A brazilok a felkészülésük elején járnak és még hiányos kerettel dolgozik a szakmai stábjuk, így nem tudtak igazán szoros meccset kialakítani a francia válogatottal. Már az elsõ negyed végén Valériane Ayayi és Sandrine Gruda vezérletével a 10 pontot közelítette a differencia. A félidõben pedig 51-22-re vezettek a franciák.

A folytatásban 20-30 pont között állt be a különbség. A találkozónak egy igazi kisváros Anglet adott otthont. A beszámolók szerint a lelkes helyi közönséget az utolsó 15 percben kifejezetten szórakoztató, szép játékkal szolgálta ki a francia csapat.

A mérkõzés Endy Miyem számára számított igazán különlegesnek, hiszen 150. alkalommal szerepelt a válogatottban.

A francia csapatnak az olimpia elõtt ez volt az utolsó hazai fellépése. Jövõ héten Szlovéniába utaznak, ahol Törökországgal találkoznak. Ezt követõen pedig már az Egyesült Államok felé veszik az irányt, ahol részt vesznek az amerikai szövetség (USA Basketball) szupertornáján az Egyesült Államok, Ausztrália és Kanada mellett.

Hirdetés