:
:
A FIBA 3×3 Women’s Series Hangcsouban zajló szuperdöntőjének elődöntői nagy csatákat hoztak. Végül Franciaország és Hollandia vívta ki a finálés szereplés jogát.
Az első elődöntőben a franciák 15-11-re verték az olaszokat. A francia csapat 4-1-es előnyre tett szert az első percekben. Ezt követően jellemzően ezen három pont (9-6, 11-8, 12-9) környékén mozgott a differencia. Az olaszok egy pillanatra nem engedték leszakítani magukat és 12-11-nél teljesen nyílttá tették a csatát. A végjátékból azonban a franciák jöttek ki győztesen. A legeredményesebbjük a 7 pontos Anna Ngo Ndjock volt.
A másik ágon Hollandia 21-19-re múlta felül Kanadát. Sokáig úgy nézett ki, hogy nagyon sima holland győzelem is lehet, miután 7-2-re és 13-6-ra is vezettek. A faultgondokkal küzdő Kanada nem találta a fogást. 15-10 után azonban Michelle Plouffe duplájával nagy hajrába kezdtek. 16-15-nél már nyílt volt a végjáték. Innen 20-15-re megugrott Hollandia, de a juharlevelesek ismét visszajöttek és 20-19-es hátrányuknál volt egy támadásuk a győzelemért. A duplakísérlet lejött, Hollandia pedig egy büntetővel lezárta a meccset. A legeredményesebbjük a 9 pontos Janis Ndiba lett.
Eredmények
Olaszország – Franciaország 11-15
Kanada – Hollandia 19-21
Menetrend
14:50 Döntő