:
:
A hétvégén nemzetközi tornán szerepel Franciaországban a szerb válogatott. Az erõfelmérõn vendéglátó franciák mellett Oroszországgal és Törökországgal méri össze az erejét az Európa-bajnokság társházigazdája.
Fotó: KSS.rs
A szerb válogatott három hetet töltött a felkészülés során Zlatiborban, majd az elmúlt 10 napban Belgárdban dolgoztak. Itt játszották elsõ felkészülési meccseiket is. Kétszer verték Szlovákiát. Elõbb nagy különbséggel, majd egy szorosabb küzdõs meccsen.
“A franciaországi tornának meg kell mutatnia számunkra, hogy hol tartunk. Mit értünk el eddig az edzõtábor alatt és mit kell még tennünk. Azon dolgozunk, hogy addigra kerüljünk csúcsfarormába, amikor kezdõdik az Európa-bajnokság. Játszunk Franciaország ellen, akik szerintem a legnagyobb favoritok. Oroszországot pedig megpróbáljuk feltérképezni alaposan, hiszen csoportellenfeleink lesznek.” – mondta Ana Dabovic, akihez Nevena Jovanovic is csatlakozott a szerb szövetség honlapján nyilatkozva.
“Arra számítok, hogy jobbak, pontosabbak leszünk, mint a legutóbbi két meccsen. Három erõs csapat ellen lépünk pályára. Meg fog mutatkozni, melyek azok a területek, amin dolgoznunk kell a jövõben, hogy maximálisan felkészültek legyünk.” – fogalmazott a hazánkban is hosszabb idõt töltõ klasszis.
A szerb válogatott stábja ismét szûkítette a keretet. Iava Raca, Jovana Popovic és Sara Krnjic edzésmunkáját köszönte Marina Maljkovic szövetségi kapitány.