Hirdetés
Magyarország

Gabby Williams a Sopronba szerződéséről



:

:

Hirdetés

A Sopron Basket együtteséhez érkező Gabby Williams a Nemzeti Sport kérdezte a napokban. A játékos részletes interjúban beszélt arról is, hogy miért Sopronra esett a választása.

Nagy lehetőségnek fogtam fel. A csapat évek óta ott van a legjobbak között, az előző két teljes évadban bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, ambiciózus klub. Nem az ismeretlent választottam, több olyan játékossal beszéltem a szerződés megkötése előtt – mint például Courtney Vander­sloot vagy az élettársa, Allie Quigley –, akik sokat játszottak Magyarországon. Mind a ketten támogatták soproni szerződésemet. Ráadásul nem leszek egyedül, Briann Januaryval sokszor találkoztam ellenfélként, ismerjük egymást, míg Megan Walkerrel csapattársak voltunk az egyetemen.

– mondta a Nemzeti Sportnak Gabby Williams, akinek az Euroliga lehetőség is kifejezetten vonzó volt.

Természetesen, de huszonhárom évesen ez tényleg egy kitűnő lehetőség. Elsődleges célom az Euroligában szereplés, márpedig a Montpellier-vel valószínűleg nem indulhattunk volna ott, csak az Európa-kupában. Persze később mindenképpen szeretném magam kipróbálni egy európai sztár­klubnál is, de erre még lesz időm.

– fogalmazott a Franciaországban kiváló szezont futó játékos.

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvasható.

A játékosról közöltünk korábban részletes portrét és legutóbbi franciaországi nagyinterjúját is szemléztük.

Fotó: Lattes Montpellier

Hirdetés