Hirdetés
Magyarország

Gabby Williams várakozásai az Euroliga buborék előtt



:

:

Hirdetés

A Sopron Basket Facebook oldalán Gabby Williams nyilatkozott az Euroliga rajtja előtt.

Nem lesz olyan jó buli szurkolók nélkül, de mi már nagyon várjuk, hogy pályára léphessünk az Euroligában. Négyen is végigjátszottuk a nyarat szurkolók nélkül a WNBA-ben, ezért már hozzászoktunk ehhez az atmoszférához, úgy gondolom, hogy készen fogunk állni rá.

– fogalmazott a kiváló játékos, aki a magyar bajnokság hét mérkőzésén 25.7 perc alatt 14.9 pontot, 4.4 lepattanót és 3.6 gólpasszt átlagolt eddig.

Én elégedett vagyok azzal, ahogy eddig játszottunk a körülmények ellenére. Úgy gondolom, hogy eddig jól teljesítettünk, felnőttünk a feladathoz… Nem volt könnyű, de próbálunk újra ritmusba kerülni és visszanyerni a formánkat, de szerintem lenyűgöző, ahogy túl tudunk lendülni a körülményeken. 

Gabby Williams-t kérdezték a járványhelyzet okozta bizonytalanságról.  “Mindenkinek meg kell küzdenie ezzel. Nem mi vagyunk az egyetlen csapat a világon, akiket érint a világjárvány, mindenkinek meg kell küzdenie a vírussal, sérülésekkel és így tovább, szóval úgy gondolom, ez nem lesz ránk hatással. Ez egy olyan dolog, amin túl kell lendülni, de ez mindenkire igaz, ezért nem panaszkodhatunk.” – tette hozzá, mielőtt a célokat is összefoglalta.

Úgy fogunk nekimenni ennek a tornának, hogy megpróbálunk minden mérkőzést megnyerni, napról napra haladunk előre. Nehéz lesz, hogy a buborékban és a hotelben kell maradnunk, de nekünk csak az adott pillanatokra kell koncentrálnunk.

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbiakban:

Fotó: Pados Noel

Hirdetés