Hirdetés
Utánpótlás

Gáspár Dávid szakmai vezetésével zajlik a Darazsak Basketball Camp



:

:

Hirdetés

Vasárnap kezdődött Gyenesdiáson a Fegyverneky Zsófi és Honti Kata nevével fémjelzett Darazsak Basketball Camp. A tábor szakmai vezetője Gáspár Dávid, a Sopron Basket szakvezetője.

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a gyenesdiási tábort. Ezúttal Gáspár Dávid irányítja a szakmai munkát, aki lapunknak a technikai képzés fontosságát emelte ki.

„Az a megfigyelésem, hogy a fiatal játékosokat taktikai értelemben nagyon sok fajta inger éri. Rengeteg mérkőzést játszanak és már az akadémiákon is elterjedt, hogy az ellenfelekből felkészülnek, scoutolnak, átnézik, hogy a meglévő 5:5 elleni játékaikat miként játszák le, mely területeket, az ellenfél mely játékosát támadják. Ezzel kapcsolatban sokat kapnak, de úgy érzem, hogy az egyéni technikai képzés mehetne nagyobb számban, nagyobb volumenben. Erre szeretném a legnagyobb hangsúlyt fektetni a tábor során.” – mondta lapunknak a Sopron Basket csapatát Euroliga győzelemre vezető szakember.

A hét során a táborozó kosarasok a posztjuknak és életkoruknak megfelelő egyéni képzést kapnak, mely során új technikákat is elsajátíthatnak.

„A cél a passzkultúra, a labdavezetés fejlesztése, illetve az, hogy a különböző befejezés-típusok jobban menjenek. Ezt követően pedig szeretnénk kicsit játékossá tenni a munkát. Kialakítani 2-2, 3-3, 4-4, adott esetben 5-5 helyzeteket, mely során megnézzük, hogy miként használják éles szituációkban az előbb elhangzottakat. Az nem elvárható egy vagy két után, ha elkezdünk tanítani egy új befejezés-típust, azt rögtön előhúzza, készségszinten, automatikusan használja a játékos. Ugyanakkor remélem, hogy érdekes megfigyelések lesznek számukra az edzések során.” – avatott be a programba Gáspár Dávid.

Egy ilyen tábori munka más edzésvezetést követel meg, mint egy profi csapat felkészítése. Gáspár Dávid azonban reményét fejezte ki, hogy a tábor során a feltörekvő fiatal játékosoknak új impulzusokat tud adni.

„Bízom benne, hogy élvezetéssé tudom tenni az edzéseket, akár azzal, ahogy vezetem, amilyen gyakorlatokat mutatok, ahogy megkövetelem azokat. Remélem, hogy hasznos lesz és a táborozók is így fognak tekinteni rá a végén. Az észlelhető, hogy ezek az élmények tudnak egy plusz lökést adni. Testközelből találkozhatnak olyan játékosokkal, edzőkkel, akik szép és komoly eredményeket értek el. Elgondolkozhatnak azon, ha „én sokat dolgozom, ennyi és ennyi energiát fektetek bele, akkor eljuthatok ilyen szinte, hiszen itt áll velem szemben az az illető, akinek ez sikerült”. Nagyon bízom benne, hogy plusz motivációt is hoznak a résztvevőknek ezek az alkalmak. Kicsit hasonló ahhoz, amit nem egy csarnokban látni, hogy a fiatalok csoportosan megnézik a mérkőzéseket. Ezzel is azt az üzenetet közvetítve számukra, hogy NB1-es vagy akár Euroliga, Európa Kupa szintű játékos válhat belőlük.” – összegzett Gáspár Dávid.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Soproni Darazsak (@sopronidarazsak) által megosztott bejegyzés

Hirdetés