Gereben Lívia a kapunyitási pánikról
:
:
Fotó: FIBA.Basketball
“Bármi lehet belőled, hiszen előtted az egész élet!” Néhány lelkesítő mondat, amivel talán előbb-utóbb minden fiatal találkozik, akár saját gondolatként is. Ez a nagy szabadság, rengeteg lehetőség elsőre nagyon jól csenghet, ugyanakkor hatalmas nyomást is helyez a mai fiatalságra. Ez a nyomás, ami miatt megszületett egy új életszakasz, megjelent az úgynevezett ‘kapunyitási pánik’, vagyis más néven ‘quarter life crisis’ fogalma.
Ahogy arra a bebalanced.hu pszichológiai portálja is kitér, a serdülőkor az identitás kialakulásának viharos időszaka, melyet korábban a fiatal felnőttkor követett, mely az elköteleződésről, a munkáról és a családalapításról szól. A XXI. századra azonban beékelődött a két korszak közé egy új kihívás, újszerű “normatív krízis”. Normatívnak tekinthető, hiszen a mai világban szinte minden fiatalnak szembesülnie kell vele, és krízis, mivel rengeteg szorongással, stresszel jár, ugyanakkor hatalmas fejlődési lehetőséget rejt. Az élet majdnem minden területére kiterjed. A fiataloknak egyszerre kell megoldani a családról való leválást, a pályaválasztást, az anyagi függetlenedést, a párválasztást stb. A rengeteg lehetőség miatt halogatni kezdenek, hogy elkerülhessék a döntés felelősségét, ám ez csak elhúzza ezt a krízisállapotot.
Fotó: FIBA.Basketball
A napokban Gereben Líviával, az Atomerőmű KSC Szekszárd válogatott játékosával beszélgetett Molnár Ditte, a Bebalanced Pszichológiai Pont szakértője a ‘kapunyitási pánik’ jelenségéről. Lívia fiatal kora ellenére nem csak, hogy az élet több területén állja meg a helyét kitartóan, de egy komoly betegséget is leküzdött, ami alapjaiban megváltoztatta az élethez való hozzáállását.
Mikor éreztél bizonytalanságot, nyomást a jövőddel kapcsolatban?
Először 16 évesen, amikor éreztem, hogy egyesületet kell váltanom. Tudtam, hogy ez egy nagyon fontos lépcső az életemben, így nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, nem csak a kosárlabda szempontjából, de ehhez még hozzá kellett egyeztetnem a tanulást, és itt bejött az a kérdés is, hogy váltsak -e iskolát vagy magántanuló legyek. Napokig gondolkoztam, mérlegeltem, próbáltam lejátszani magamban minden lehetséges opciót, pedig tudtam, hogy nem lehet előre megjósolni mi vár rám.
Hogyan szoktál megküzdeni a megfelelési kényszerrel?
Hogyha elvárások vannak velem szemben az inkább motivál, például egy meccsen kifejezetten pozitívan hat rám, ha egy kis nyomást érzek magamon. Az éremnek persze két oldala van, mert ilyen esetekben, hogyha sikerült teljesítenem az elvártakat, akkor felhőtlenül boldog vagyok, viszont, amikor nem járok sikerrel, olyankor nehezen tudom kezelni a csalódottságomat. Sokszor viszont a kudarc élmény – bármennyire is nehéz vele megbirkóznom elsőre – még nagyobb löketet adnak, hogy a továbbiakban bizonyítani tudjak.
Mit tanácsolnál azoknak, akik kapunyitási pánikkal küzdenek jelenleg?
Amikor beteg lettem az mindent megváltoztatott körülöttem, hiszem, ha nem vagy egészséges, az minden mást lerombol.
Ma már úgy gondolom, persze annak ellenére, hogy ma is vannak a céljaim, hogy a legfontosabb dolog az életemben, hogy egészséges és boldog legyek, mert anélkül semmi nem működik. Tehát továbbra is a céljaim után megyek, de nem görcsösen, úgy gondolom az élet úgyis folyamatosan új kapukat nyit majd előttem. Az én tanácsom, hogy nem szabad görcsösen ragaszkodni egy célhoz, mert a végére még lehet, hogy az ember meg is utálja mire odaér, annyira tönkreteszi a cél üldözése.
Fotó: FIBA.Basketball
