Hirdetés
Magyarország

Gereben Lívia bemutatkozott tétmeccsen



:

:

Hirdetés

Szerdán este a Vasas Akadémia – Atomerőmű KSC Szekszárd összecsapásán tétmérkőzésen is pályára lépett Gereben Lívia.

A Szekszárd 93-60-as győzelmet aratott a Vasas Akadémia otthonában. Gereben Lívia közel nyolc percet töltött a pályán, 3 pont és 2 lepattanó került a statisztikai lapjára. Korábban felkészülési mérkőzésen már láthattuk a leukémiából gyógyuló játékost, de tétmeccsen a bemutatkozása még váratott volna magára.

Vártam már ezt a pillanatot. Persze, szerettem volna, ha nem zárt kapus meccsen, hanem sok-sok szekszárdi szurkoló előtt történik meg, de a koronavírus-járvány miatt sajnos nem lehettek a lelátón nézők. Az volt Zseljko Djokics vezetőedzőnk terve, amíg nem leszek újra százszázalékos, nem küld pályára, sajnos azonban történt egy sérülés a posztomon, így felkészített rá, hogy játszom majd. Izgatott voltam, vártam, hogy felmehessek a parkettre. Ahogy beálltam, rögtön kaptam egy kiváló passzt, és eredményes voltam. Nagyon jólesett látni az örömöt a társakon, az edzőnkön is, de annyira a játékra fókuszáltam, hogy igazán fel sem fogtam, mi történik körülöttem. Mindenesetre most nagyon boldog vagyok.

– nyilatkozta a blikk.hu portálnak Gereben Lívia.

Fotó: Vasas Attila / vasassc.hu

Fotó: Vasas Attila / vasassc.hu

Hirdetés