Hirdetés
Magyarország

Gereben Lívia egyre jobban van



:

:

Hirdetés

Gereben Líviánál tavaly májusban diagnosztizáltak leukémiát. Az Atomerőmű KSC Szekszárd játékosa a TEOL.hu portálnak adott részletes interjút, melyben állapotával kapcsolatban jó hírekről számolhatott be.

A vérképből sok mindent le tudnak szűrni az orvosok, hogy a sejtjeim hogyan állnak, milyen állapotban vannak. Szerencsére minden értékem a normál tartományban van. Az erőnléti állapotomon is látszik, hogy egyre jobban vagyok, itthon edzek, sétálok a környéken, egyszóval napról napra erősebbnek érzem magam.

– fogalmazott TEOL.hu portálnak Gereben Lívia, aki éppen áprilistól kezdhetett volna közösségbe járni. Ezt a járványhelyzet felülírta.

Rákos megbetegedésnél, transzplantációt követően öt év tünetmentesség kell ahhoz, hogy az orvosok kimondják, a beteg meggyógyult. Kontrollvizsgálatokra ezt követően is járnom kell majd, de nem olyan gyakran, mint most, jelenleg ugyanis hetente járok vizsgálatokra. A következő hetekben kezdhettem volna el közösségekbe járni, úgy terveztem, hogy áprilisban visszaköltözöm Szekszárdra, s csatlakozom a lányokhoz, de a koronavírus keresztülhúzta a számításokat.

A teljes interjú a fiatal játékossal IDE KATTINTVA olvasható. Gereben Lívia minap készített egy videót a Mercedes KA Facebook oldalára, melyben igencsak ösztönző gondolatokat fogalmazott meg.

Fotó: Atomerőmű KSC Szekszárd – Jantner Zsolt

 

 

Hirdetés