Hirdetés
Magyarország

Gereben Lívia: “Én nem 0-ról indultam, hanem mínusz 50-ről”



:

:

Hirdetés

A DIGI Sport Instagram oldalán készült egy hosszú beszélgetés Gereben Líviával, akit kérdeztek arról, hogy a járványhelyzetben milyen biztonsági intézkedéseket kell tennie és mikor csatlakozhat a szekszárdi munkához.

Ha nincs a járvány, akkor a tervek szerint tavasszal költözött volna vissza Szekszárdra Gereben Lívia. “Pont akkor, amikor a vírus megjelent Magyarországon.” – mondta az interjúban. “Próbálom kihasználni ezt a helyzetet és az edzéseket itthon teljesíteni. Fizikálisan és lelkileg szerencsére teljesen jól vagyok. A betegségemmel kapcsolatban negatív érzéseim nincsenek. Kicsit nehezen viselem, hogy kimennék, de tudom, hogy nem szabad.”

A leukémiából felépülő játékos a betegsége miatt karanténban töltötte mindennapjait, így ilyen szempontból nem változott az élete.

Számomra egyértelmű, hogy nem mozdulhatok ki, nem mehetek közösségbe. Most még azoknak is vigyázniuk kell, akik teljesen épp immunrendszerrel rendelkeznek. Szekszárdon a csajok kiscsoportokban elkezdtek dolgozni. Szerettem volna hozzájuk csatlakozni, de nem szeretném elsietni a dolgokat. Leszek két-három hónapig türelmes, hogy utána semmi probléma ne legyen.

– tette hozzá Gereben Lívia, aki szerint “a sportolók fegyelmezettek, mert a profi sporthoz ez elengedhetetlen”. Ugyanakkor kiemelte, hogy kosárlabdázóként így is nehéz ez a mostani szituáció. “Mi csapatsportolók vagyunk. Ezeket az edzéseket egyénileg megoldani elég sarkalatos pont. Megszoktuk, hogy ott vannak a csapattársaink mellettünk. Buzdítjuk egymást és a gyakorlatokat nem egyedül kell végrehajtanunk.”

Gereben Lívia hosszan beszélt arról is, hogy jelenleg milyen edzésmunkát végezhet.

Nehéz a helyzet, mert a lendület vinne és sok energiám van. Sajnos a kemoterápiás kezelések miatt legyengült a szívem és volt egy kamrafunkció működés problémám is. Legyengült a szervezetem, minden izmomat elveszítettem. Én nem 0-ról indultam, hanem mínusz 50-ről. Nehéz volt ezeket visszaépíteni. Figyelni kell a pulzusomra. Meg van határozva, hogy nem mehetek egy bizonyos szint fölé. Ki szoktam járni futni, van egy pálya a közelben, ahol nincsenek emberek egy bizonyos idősávban. Futnék gyorsabban, de nem lehet. Megálljt kell parancsolni magamnak. Sok minden változott már az utóbbi időben, biciklizek, heti kétszer van online jóga órám, erősítek minden egyes nap és most, hogy lazulnak a szabályok, egyénileg be tudok menni a kecskeméti akadémiára kosárlabda edzést végezni heti 2-4 alkalommal.

– mondta és reményét fejezte ki, hogy Szekszárdra visszatérve az intenzívebb munkát is megengedik.

Attól függ, hogy hogyan tudok visszarázódni a dolgokba. Kicsit már nyomaszt engem, hogy figyelni kell a pulzusomat, de teljesen megértem. Most nincs itt az erőnléti edző, nem lát és azért is ezt a szempontot adta, hogy tudja kontrollálni a dolgokat. Én remélem, ha vissza tudok menni Szekszárdra és látni fogja, hogy tényleg bírom és tudom csinálni, akkor majd intenzívebben is mehet.

A beszélgetés során szóba került, hogy a folyamatosan orvosi kontrollok mellett a társadalmi távolságtartást nehezebb tartani. “Az a szerencse, hogy átléptem egy pontot. Már stabilak az eredményeim hosszú ideje. Az orvosom megengedte, hogy kéthetente járjak kontrollra.” – mondta erről Gereben Lívia, majd így folytatta:

“Elkerülhetetlen, hogy emberek között legyek. Van egy szűrős maszkom, kesztyűt veszek fel. Próbálom a testrészeimet is takarni. Nincs rövidnadrág, bokazokni, hogy csökkentsem az érintkezést. Fertőtlenítőzök is természetesen. Én próbálom lazábban kezelni a helyzetet, bennem kisebb a félelemérzet, de szerencsére itt van anyukám, akiben pedig extrán van. Így pont kompenzáljuk egymást. Ugyanazokra kell figyelni, mint eddig. Próbálom tartani a dolgokat, de egyre nehezebb.”

Szekszárdon jelenleg egy hathetes edzésprogram szerint zajlik a munka. “Főleg az egyéni képzés részére mennek rá és kontaktban nem dolgoznak. Betartják a higiéniás szabályokat.” – árulta el Gereben Lívia, hangsúlyozva, hogy a végtelenségig egy profi sportoló nem lehet bezárva. “Muszáj elkezdeni a munkát, nem lehet az egy élsportolónak, hogy két-három hónapot egyedül edzzen otthon. Nem tudja úgy szinten tartani magát és utána nem tudna úgy visszatérni sem.”

A bajnokság október elején vagy október végén indulhat. Egyelőre senki nem látja, hogy ősszel milyen lesz a járványhelyzet és a tömegrendezvényekre vonatkozó szabályozás. Ez olyan közösségekben, mint például Szekszárd is, ahol nagyon fontos a közönség támogatása a lelátóról, hatványozottan egy nehéz kérdés. “Nyilván imádjuk a kosárlabdát és a sport szeretete miatt játszunk, de én nem gondolom, hogy annyi értelme lenne ezeknek a mérkőzéseknek a szurkolók nélkül.” – tette hozzá Gereben Lívia, aki a jelenlegi tervek szerint augusztusban csatlakozna a csapathoz.

A következő időpont, amit kitűztünk augusztus 10. Ekkor kezdi a csapat az alapozást a következő szezonra. Szeretem időpontokhoz kötni magam, hogy lássam a célt magam előtt. Augusztus 10. most például ilyen szempontból motivál. Könnyebb mindennap nekem is egyedül edzenem. Remélem, hogy ez tud működni. 

Hirdetés