Hirdetés
Magyarország

Gereben Lívia kiemelkedő teljesítményével jutott tovább a Szekszárd



:

:

Hirdetés

Vasárnap a Hepp Kupa 3. fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd II. 93-77-re verte a Baját és ezzel bejutott a legjobb négy közé.

Az első negyed végén még 5 egységgel járt előrébb a Baja. A két középső negyedet azonban 20 ponttal nyerte a Szekszárd, amivel megalapozta sikerét.

Gereben Lívia kiemelkedő teljesítménnyel vezette győzelemre a Szekszárdot, 26 pont, 18 lepattanó és 8 gólpassz került a statisztikai lapjára.

Sajnos ismét nem volt egyszerű dolgunk, hiszen Miklós Melinda nem állhatott rendelkezésünkre, és Pop Anamari is rögtön az elején lesérült. Ez okozott némi fejtörést, de erősek voltak a lányok, és a meccs végére sima győzelemnek örülhettünk, főleg Gereben Lívia klasszis játékának és Holcz Rebeka cserepadról hozott energiájának köszönhetően. Jól támadtuk a zónavédekezés ellen, megtaláltuk a megfelelő helyzeteket. A védekezésünkön, főleg az egy-egy szituációkban van még mit gyakorolni, de jól jöttek a besegítések, és a második félidőben már a mi zónánk is jól működött.

– nyilatkozta Studer Zsuzsa, az Atomerőmű KSC Szekszárd II. vezetőedzője a klub honlapján.

Eredmény

Atomerőmű KSC Szekszárd II. – Bajai Női Kosárlabda Klub 93-77 (20-25, 24-16, 27-15, 22-21)

Statisztika ITT

Korábbi eredmények

Törekvés – MTK-TFSE 65-67 (26-20, 16-9, 13-25, 10-13)
Csata Diáksport Egyesület – DEAC 84-36 (22-10, 24-9, 18-9, 20-8)

A negyeddöntők további programja

2021. január 7., csütörtök
19:30 UNI-Győr Szoese – BKG PRIMA Akadémia

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés