Hirdetés
Archivum

Gigászok csatája az Euroliga döntõjében



:

:

Hirdetés

Vasárnap este 20 óra 30 perctõl rendezik Sopronban a nõi kosárlabda Euroliga Final4 döntõjét, mely során a két legerõsebb keretû gárda, az UMMC Jekatyerinburg és a Dinamo Kurszk csap össze.

Ha nem magyar szemmel, a Sopronnak elfogultan szurkolva nézzük az idei Final4-t, akkor megvalósult az álomdöntõ. A címvédõ és még a tavalyi évhez képest is szintet emelõ Jekatyerinburg, illetve a trónkövetelõ a Breanna Stewart, Natasha Howard, Sonja Petrovic trióval szárnyaló Dinamo Kurszk küzd meg a trófeáért. Ez a párosítás és amilyen felállásban, formában szerepelnek a csapatok, nem csak európai szinten kiemelkedõ pillanata az évnek nõi kosárlabdában, hanem globálisan is.

Az elõdöntõben mindkét csapat a saját szempontjából magabiztosan érvényesítette fölényét. Érdekesség, hogy mindkét félnek a második negyed okozott fejfájást. A Jekatyerinburg ellen a Sopronnak volt egy nagyon extra szakasza és 9 pontos elõnye. A Kurszknál pedig Stewart a második etap elején beütötte a harmadik hibáját. Itt jött egy kis elbizonytalanodásuk, amit próbált kihasználni az USK Praha. Ekkor a 10 perc alatt 12 pontot jegyzõ és igazán extrát hozó Sonja Petrovic sietett csapata segítségére. A Jekatyerinburg pedig a Sopron ellen Brittney Griner karakteres centerjátéka mellett Vandersloot, McBride és Torrens egy-egy villanására építhetett.

Érdekes kettõsség, hogy sok tekintetben más karakterû sztárok jellemzik a két keretet, mégis hasonlóan épül fel a két gárda. Mindkét csapatot kétszeres Euroliga-gyõztes spanyol edzõ irányítja és ez markánsan rányomja a bélyegét a játékra. Ahogy haladtunk elõre a szezonban, gyakorlatilag meccsrõl meccsre léptek elõrébb védekezésben és csapatjátékban is a felek. Nem is olyan titkoltan mindkét gárda erre az estére várt. Azt nem szabad elfelejteni, hogy március 1-én az orosz alapszakasz utolsó fordulójában Jekatyerinburgban 79-74-es gyõzelmet aratott a Kurszk. Egy bajnoki meccset nem lehet fõpróbának tekinteni, de az megmutatkozott, hogy mik tûnnek a döntõ tényezõnek.

A Dinamo Kurszk úgy tudott nyerni riválisa otthonában, hogy Breanna Stewart 30, Natasha Howard és Epiphanny Prince 13-13, illetve Sonja Petrovic 11 pontot szerzett. Értékesítettek 10 triplát és 42-37-re nyerték a lepattanócsatát. A triplák nagyon fontos szerepet játszanak a Kurszk játékában, hiszen az Euroliga Final4 csapatai közül õk értékesítették a legtöbbet és nekik a legmagasabb a mezõnyszázalékuk is ezen a téren. Az akkori 10 triplából hatot Stewart jegyzett. Ha olyan napra ébred, mint ami volt pénteken is a 32 pontos találkozóján, amikor távolról, középtávolról is éles, akkor gyakorlatilag nincs ellenszere. Azon a március eleji estén láthattuk, hogy még a Jekatyerinburg stábja sem talált olyan opciót, amivel ki tudták volna venni a játékból. Stewart az elmúlt 12 Euroliga találkozójából kilenc alkalommal átlépte a 20 pontot.

A Kurszk esetében mi magunk is kiemeltük korábban, hogy szemmel láthatóan sokat dobott a csapat eredményességén és kohézióján Natasha Howard érkezése. A FIBA beharangozója is hangsúlyozza, hogy az elmúlt hat meccsébõl négy alkalommal dupla-duplát ért el. Sonja Petrovic pedig az a klasszis, aki bármikor elõrébb tud lépni. Tette például pénteken az USK Praha elleni második negyedben. Hihetetlen intelligens játékosról van szó, aki kiválóan érzi mikor kell magához ragadni a kezdeményezést és melyek azok a pillanatok, amikor más társa élesebb. A nemzetközi beharangozók is azt találgatják, hogy a külsõ sorból ki léphet elõ vezérré. Ezen a téren egy kicsit szûkösebbek Lucas Mondelo opciói, mint a jekatyerinburgi stábé. Anna Cruz, Marta Xargay és Epiphanny Prince triójának hullámzóbb a teljesítménye. A bajnoki meccsen elért sikerük kulcsa éppen abban keresendõ, hogy a Stewart, Howard, Petrovic – mag mellé Prince 13, Cruz 11 pontot tett a közösbe és hat gólpasszt is összehoztak. Csak akkor lehet esélyük, ha ismét jönnek ilyen villanásaik.

A Jekatyerinburg kapcsán sokszor elhangzott adat, hogy az egész Euroliga mezõny legtöbb pontot, legtöbb lepattanót és legtöbb gólpasszt átlagoló csapata, miközben náluk jegyezhetjük fel a legmagasabb mezõnymutatót is. Brittney Griner megállíthatatlan 15.2 pont, 7.9 lepattanó és 2.0 gólpassz átlaggal. Még a tavalyi évhez képest is elõrébb lépett, miután még jobban olvassa az európai játékot. Döbbenetes volt látni pénteken testközelbõl a dominanciáját a festékben. A két új szerzemény emelt még további szintet Jekatyerinburgban. Kayla McBride 14.2 pont, 3.3 lepattanó és 3.5 gólpassz átlaggal fordul a döntõre. Legalább ennyire fontos tényezõ Courtney Vanderlsoot, aki nagyon ráérzett erre a csapatra. Õ osztotta ki a legtöbb gólpasszt és pénteken este McBride is kiemelte a sajtótájékoztatóján, hogy kiválóan mozgatta õket.

A Jekatyerinburg még a Kurszknál is több opcióval rendelkezik. Alba Torrens éppen pénteken a Sopron ellen bizonyította, hogy miért igazán hasznos. A spanyol zseni a kritikus második negyedben – ugyanúgy, ahogy a Kurszknál Sonja Petrovic – lépett elõ vezérré és jegyzett kilenc pontot. A tavalyi MVP-re Meesseman-ra támadásban valamivel kevesebb feladat hárul, de azokat még hatékonyabban oldja meg, mint tavaly. Idén 11.1 pont, 6 lepattanó az átlaga. A Jekatyerinburg védekezésben is jobban összeállt, mint egy évvel ezelõtt ilyenkor. Látszik, hogy Mendez egy teljes szezont tudott dolgozni. Érdekesség, hogy kétszer akadtak meg látványosan ezen a téren. Az egyik a prágai vereségük volt, amikor 82 pontot kaptak, a másik meg a Kurszktól elszenvedett, akkor 79-et. Nagy kérdés, hogy most védekezésben mennyire érvényesülnek. Ha itt elõrébb tudnak lépni a márciusi vereségükhöz képest, amire reális esély van, hiszen rendkívül felkészült a stábjuk, akkor a több opciójukat érvényre juttatva esélyesek.
 

Hirdetés