Hirdetés
Archivum

Girona-Salamanca csúcsrangadó Spanyolországban



:

:

Hirdetés

Vasárnap este 20 órától kerül sor a spanyol élvonal jelenlegi legnagyobb rangadójára, amikor a Spar Citylift Girona fogadja a Perfumerías Avenida Salamancát.

A Girona jelentõsen megerõsített kerettel a Salamanca elsõszámú kihívójaként vágott neki az idei évadnak. Ezen az úton kiemelkedõen a legnagyobb teszt a csapatuk számára a vasárnapi lesz. Saját közönségük elõtt bizonyíthatják, hogy valóban versenyképesek nagy riválisukkal. Az azóta már Sopronban dolgozó Roberto Iniguez vezetésével elért bajnoki címük óta ugyanis leginkább csak üldözik a Salamancát, tartósan megszorongatni õket vagy nagy trófeát szerezni nem tudtak.

Mindkét gárdát láthattuk magyar rivális ellen õsszel nemzetközi porondon, így igazán bemutatni a keretüket nem kell. Ahogy a lenti illusztrációs kép is mutatja, két zseniális irányító Laia Palau és Silvia Domínguez rivalizálásaként vezetik fel a csatát Spanyolországban. A szakma számára viszont legalább ilyen érdekesnek ígérkezik a két vezetõedzõ Eric Suris és Lino Lopez összecsapása. A két fiatal szakember ugyanis már egyértelmûen az új feltörekvõ spanyol edzõgeneráció képviselõje.

A Salamanca még veretlen a bajnokságban, ráadásul õk a harmadik nemzetközi kupás csapatot a Gernikát is felülmúlták már. A Gironának van egy veresége, az Azori-szigeteken tett Európa Kupás túra után másfél nappal a Cadi La Seu otthonában kikaptak. Ráadásul az eredménysorukat úgy kell nézni, hogy rájuk még a Gernika elleni rangadó is vár. Röviden tehát számukra a presztízsen túl is óriási a tét. Egy újabb vereség jelentõsen csökkentené esélyeiket az alapszakasz elsõ helyére.

A csapatstatisztikákat nézve nagy különbségek nincsenek a felek között. A Girona valamivel több pontot átlagol (82.2 – 77.6) és jobban szedi a lepattanókat (39.4 – 34.8), de ezek nem döntõ differenciák. Ami érdekes, hogy a Gironának kiemelkedõ 14.6-os a támadólepattanó átlaga van és ebbõl építkezve második esélybõl a mezõny legeredményesebbjei. Ezt szerdán láthattuk Gyõrben is. Demoralizáló tud lenni, ahogy ellenfelüket nem engedik lepattanóhoz jutni vagy egymás után két-három akciót vezethetnek.

A Salamancát eközben kiemelkedõ védekezés és extra mély keret jellemzi. Nyolc játékosuk átlagol 11 perc felett. Ezen a téren egyértelmûen a Girona elõtt járnak, ahol a rutinos klasszisok jóval nagyobb terhelést kapnak. A Salamanca nagy sebességû játékra képes és sokszor ez is elég ahhoz, hogy elbizonytalanítsák, bedarálják ellenfeleiket. Emellett a duplákat dobják 50% felett, de a szerzett labdáik száma és a gyorsindításos pontjaik is extrák.

Az egyéni mutatókat tekintve a Girona együttesében Shay Murphy, Keisha Hampton és Nadia Gomes triója dominál támadásban. Laia Palau kiválóan mozgatja a csapatot és ezzel összhangban a legtöbb gólpassz is a nevéhez fûzõdik. A Salamancánál a mélyebb rotáció miatt jobban megoszlanak a terhek. Adaora Elonu és Chrissy Givens a legeredményesebbjeik, de Elin Eldebrink játékát is kell emelni. A palánkok alatt Angel Robinson, Erika de Souza és Aija Putnina triója uralkodik.

Ahogy látható tehát, sok tekintetben ellentétes felfogás, de két klasszis játékoskeret jellemzi ezt a rivalizálást. A Szuperkupát októberben 72-67-re a Salamanca nyerte saját pályáján, de ezúttal a Girona hazai környezetben visszavághat. Egy biztos, hogy túláradó érzelmekben nem lesz hiány. Ezért is szeretjük a spanyol kosárlabdát!

Fotó: ligadia.feb.es

Fotó: ligadia.feb.es

Hirdetés