Hirdetés
Utánpótlás

Görögország lesz az U18-as válogatottunk riválisa csütörtökön



:

:

Fotó: FIBA:Basketball

Hirdetés

Csütörtökön 18 órától Görögországgal mérkőzik a magyar válogatott a krétai U18-as Európa-bajnokságon. A tét nagy, hiszen a győztes a 9-12. helyért játszik és biztosan megőrzi A-divíziós tagságát. A vesztes a 13-16. pozícióért küzdhet a továbbiakban és nagy csaták várnak rá, hogy megőrizze helyét az elitben.

Drámai nyolcaddöntők voltak szerdán. A magyar válogatott 56-55 arányban maradt alul Németországgal szemben. A mérkőzésen döntően a németeknél volt az előny. Nyolcpontos hátrányból talpra álltak a mieink, de szoros végjátékban nyertek a németek. A drámát fokozta, hogy az utolsó másodpercben két büntető is kimaradt. Nem csak a magyar lányok vívtak szoros küzdelmet. A mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a nyolcból négy párban 10 pontos vagy kisebb különbség alakult ki. A görögök azok közé tartoznak, akiknek nem volt szoros nyolcaddöntőjük, 69-46-ra kikaptak a lengyelektől. A 13-3-as harmadik negyed pecsételte meg a sorsukat.

A görög válogatottnak extrán indult a torna. Megverték a letteket a nyitányon 75-64-re, majd utána a cseheket 71-67-re. A folytatásban Belgiumtól nagyon kikaptak, de a csoportjukat így is megnyerték. Ezek után kisebb csalódás lehetett számukra, hogy az A-csoportban nyeretlenül (-46-os pontkülönbséggel) záró lengyelektől kikaptak. Összességében azonban nem meglepetés, hogy Görögország az alsó ágra kényszerült. Tavaly az U16-os és az U18-as FIBA-challenger tornákon is mindössze 2-2 győzelmet szereztek. A keret nagy részben támaszkodik ezekre az együttesekre. Három játékos a Panathlitikos Sykeon BC alakulatából érkezik és hárman tanulnak a tengerentúlon. Viszonylag alacsony szerkezetű gárda, egyetlen 190 cm magas játékossal.

A csapat motorja a tavaly Európa Kupában szereplő Eleftheria Moschatou irányítója, a 165 cm magas Georgia Damoulaki, aki 11.3 pontot, 6.3 lepattanót és 5 gólpasszt átlagolt eddig. Mellette még Katerina Baxevanou (9.3 pont) és Sofia Kelemeni (9.0) felel a pontokért. Csapatszinten mindössze 31.4%-kal dobnak a görögök. Lepattanókban, gólpasszokban a középmezőnyhöz tartoznak. Kellemetlen stílusban védekeznek és arányaiban sok szerzett labdájuk van – átlagban 11 mérkőzésenként -, ami nagy fegyver számukra. Az összehasonlító statisztikát nézve lepattanókban vezetnek. Minden más területen a mieink rendelkeznek jobb számokkal. Ugyanakkor az alsó ágon az első meccs a nagy tét miatt mindig speciális. Mindkét gárda vereségből érkezik. Azt is érdekes lesz figyelni, hogy ki tudja jobban rendezni sorait.

Hirdetés