:
:
Május 7-8. között a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban rendezik idén az Egyetemi Bajnokság négyes döntőjét, aminek már évek óta oszlopos tagja az UNI Győr SZESE csapata. A győri gárda vezetőedzőjét, Dr. Barthalos Istvánt kértük meg az elődöntő meccs előtt, hogy értékelje az eddigi szezont és ossza meg velünk várakozásait.
Május 7., szerda 16:00
TFSE – UNI Győr SZESE
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
MEFOB elődöntő
A nyugati csoport élén zárt idén a csapatod, 9 győzelem és 1 vereség volt a mérlegetek. Mennyire alakult át a keret a tavalyi szezonhoz képest?
Alapjaiban nem sok minden változott az elmúlt évhez képest, a B-csoportos és az egyetemi gárda kerete szinte majdnem ugyanaz. Pár utánpótlás korú játékos játszott fel hozzánk – Rigó Dorina, Gálos Hanna, Lép Izabella, Pálosi Laura – akiknek szükségük volt mérkőzés rutinra, azonban közülük egyedül a Lép Iza szerepel az egyetemi bajnokságban is. Azonban fontos posztokon jelentős játékoscserék történtek, Chroméj Hajnalka és Horváth Dóra öregedett ki bedobó poszton. Ezúton is köszönöm nekik az elmúlt évek munkáját! Molnárová Laura sincs, mert Amerikában folytatta tanulmányait, de bízom benne, hogy jövőre újra csatlakozik hozzánk. Helyükre érkezett az Ács Luca, a Mészáros Ágota és a Lép Iza.
Elégedett vagy az alapszakaszban és a keresztjátékban nyújtott teljesítményetekkel?
Az alapszakaszban minden úgy sikerült, ahogy azt elterveztük, nagyon büszke vagyok a csapatra. Az alapszakaszban elért első helyünk azt gondolom, hogy reális eredmény, egyedül az ELTE ellen kaptunk ki. Azon a találkozón már biztos volt a pozíciónk a tabella élén, másodlagos volt annak a meccsnek az eredménye.
A keresztjátékban már sokadik alkalommal kerültünk össze a Műszaki Egyetem csapatával, akik az elmúlt évhez képest sokat erősödtek, első sorban Jánosi Virág személyében. Sikerült mind a két mérkőzést meggyőző fölénnyel megnyernünk, ráadásul nem teljes kerettel. A négyes döntőre már két hete próbálunk készülni, de mindig vannak hiányzók.
Már többször is említetted, hogy voltak hiányzók, mit takar a teljes keret? Csakúgy, mint a tavalyi négyes döntőben, most is A-csoportos játékosokkal egészültök ki?
Az alapszakaszban csak pár mérkőzésen lépett pályára Ács Luca, Mészáros Ágota, Lép Izabella és Dombai Réka. Természetesen a négyes döntőben nagyobb szerep fog rájuk hárulni, tudatosan építettük be ezeket a játékosokat a csapatba. Velük kiegészülve zajlik jelenleg a felkészülés. Szeretném, hogy mindenki fel tudja venni azt a ritmust, amit én elképzeltem és kialakuljon egy olyan összhang, ami sikerre tudja vezetni a csapatot.
Milyen játékstílust szeretne képviselni az idei négyes döntőben az UNI Győr SZESE?
Hasonló játékstílust igyekszünk képviselni most is, ahogyan azt az elmúlt években tettük, gyors játékot és a mai viszonyoknak megfelelő kosárlabdát szeretnénk játszani. Nagy hangsúlyt fektetünk a fizikai felkészülésre. A saját játékunkat szeretnénk az ellenfélre erőltetni.
Már az elődöntőben találkozik egymással az a két csapat, akik a tavalyi döntőt játszották, összekerültetek a 2024-es bajnok TFSE-vel. Mondhatni, hogy az idei négyes döntő fináléját láthatjuk az első napon. Milyen célokkal vágtok neki a jövő heti megmérettetésnek?
Úgy gondolom, hogy a négyes döntőnek az a specifikuma, hogy a napi forma fog dönteni. A TFSE van előnyben, hiszen idén ők játszanak hazai pályán, valamint lehet olyan játékosokkal kerülünk szembe, akik ellen még nem játszottunk. Ettől függetlenül ki-ki meccsre számítok, parázs hangulatban, ahol az adott napi sportforma fogja eldönteni, hogy melyik csapat jut a döntőbe.
Május 5-én ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a IV. MEFOB FESZT, melynek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem épületei adnak otthont. A programokról és a mérkőzések időpontjairól a hivatalos oldalon tájékozódhatnak az érdeklődök.
