Gyenesdiáson tartott kosárlabda tábort Fegyverneky Zsófia és Honti Kata
:
:
Az Államilag Elismert Soproni Darazsak Sportakadémia közreműködésével a Balaton partján fekvő Gyenesdiáson Fegyverneky Zsófia és Honti Kata vezetésével táborozhattak 13-16 éves lányok. Az elmúlt egy hét tapasztalatairól Fegyverneky Zsófiát kérdeztük.
A kosárlabda táborban az egyéni képzés állt a középpontban, de sokszínű program várta a résztvevőket.
Összesen 40 gyerekkel dolgoztunk. Voltak, akik a Soproni Darazsak Sportakadémiáról érkeztek, de az ország más részeiről is jöttek hozzánk. A hét nagy részében egyéni képzésre helyeztük a hangsúlyt. Ennek megfelelően kis létszámú, életkor és poszt szerint kialakított csoportokban edzettünk délelőtt és délután. Ezen kívül a Soproni Darazsak Sportakadémia erőnléti edzője által összeállított munka is zajlott, illetve gyógytornához kapcsolódó feladatokat is elvégeztek a gyerekek. A hét második felében játszottunk: három-három, négy-négy elleni játék volt. Az utolsó napon pedig játékos sportvetélkedők kaptak helyet.
– mutatta be a tábori életet Fegyverneky Zsófia, aki Honti Katával Olaszországban gyűjtött tapasztalatokat. Az elmúlt években a Giorgia Sottana nevével fémjelzett Playground Basketball Camp-re vittek magyar gyerekeket.
“Mi Katával 2017 óta közreműködtünk ebben a táborban. Kata legjobb barátja, az ismert olasz játékos Giorgia Sottana. Láttuk, hogy mennyire szuper és jó hangulatú esemény. Mi is szerettünk volna létrehozni egyet. Kezdetben ez úgy nézett ki, hogy Giorgia felajánlotta: nemzetközivé teszi a tábort és vigyünk magyar gyerekeket. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) segítségével ezt három éven át meg tudtuk valósítani.” – idézte fel a kezdeteket Fegyverneky Zsófia, aki hangsúlyozta: igyekeztek az itt megszerzett tudást beépíteni a gyenesdiási programba.
“A teljes létszámot, tehát nem csak a magyarokat nézve három nyarat végig csináltunk közel 100 gyerekkel. Ott nagyon sok tapasztalatot szereztünk, információt gyűjtöttünk és tanultunk. Azt is láttuk, hogy mik lehetnek a buktatói egy tábornak, amire mindenképpen oda kell figyelni. Ezt a tudást felhasználva próbáltuk megszervezni a mostani balatoni tábort.”

Fotó: Soproni Darazsak Sportakadémia
A program összeállításánál cél volt a kosárlabdához tartozó területek bemutatása, úgy, mint erőnléti munka, rehabilitáció, sporttáplálkozás. Az edzéseket elméleti előadások, színes programok is kísérték.
Szerettünk volna olyan edzésen kívüli aktivitásokat betenni programba, amelyek során egy kis plusz információt kapnak a gyerekek. Ennek része volt, amit már említettem: a gyógytorna, a törzs és izomerősítő gyakorlatok. Az esti programok során pedig próbáltuk közelebb hozni azt a szemlélet, hogy mi kell a profivá váláshoz. A soproni gyerekek az akadémián ebbe már belerázódtak. Azok, akik nem soproniak, nem találkoztak ilyennel, megismerhették a sportág ezen oldalát is.
– tette hozzá Fegyverneky Zsófia, aki az előadókról is mesélt lapunknak:
“A Soproni Darazsak Sportakadémia dietetikusa Fülöp Lili például végig velünk volt, készült ismertetővel és azon felül is egyénileg bárki fordulhatott hozzá, akinek kérdése volt. Pankár Tibor sportpszichológus is tartott előadást. Meglátogatott minket Dávid Kornél és megosztotta gondolatait. Beszélt a gyerekeknek a nyári munka fontosságáról, hogy dolgozni kell ilyenkor is az előre lépéshez. Egyik este Katával és velem volt beszélgetés, ahol szabadon kérdezhettek a lányok. Szerveztünk csapatépítő programokat. Sok mindent sűrítettünk ebbe az egy hétbe, nem unatkoztak a gyerekek a visszajelzések alapján. Természetesen, bár a kosárlabda és a fejlődés volt az első, de minden nap belefért legalább egy-egy óra strandolás is.”
A gyenesdiási táborban Honti Katától és Fegyverneky Zsófiától nem csak játékban, hanem a sport minden területén sokat tanulhattak a gyerekek. Nagyon fontos, hogy napjaink ismert játékosai, példaképei elérhetőek a fiatalok számára.
“Igen, ezt is szerettük volna. Több edző dolgozott a táborban, de mi minden edzésen részt vettünk. Úgymond, mi egész héten jelen voltunk, hogy megmutassunk olyan dolgokat, amik elsőre kis apróságnak tűnnek, de abból tevődik össze az egész. Minden percét megterveztük és a visszajelzések szerint jól is sikerült. Olyan tábort szerettünk volna, ami jó élményt ad, de kosárlabdában és az ahhoz kapcsolódó területeken is tudnak a gyerekek előrébb lépni. Én azt hiszem, hogy sikerült mindent megvalósítani.” – emelte ki Fegyverneky Zsófia.
A táborban folyó munkához a sportakadémia edzői mellett olyan elismert szakemberek is csatlakoztak, mint Giustino Altobelli, Antolovics Adél, Bencze Tamás és Vajda Anna. A résztvevők visszajelzései pedig pozitívak.
“Az első évben csináltuk, izgultunk, hogy minden jól sikerüljön. Régóta szerettünk volna egy ilyen tábort, voltak elképzeléseink, de addig nem akartuk megcsinálni, amíg nem voltunk megyőződve, hogy a terveinket meg tudjuk valósítani. Most idén összejött és amit elterveztünk, az működött. Vannak apróságok, amiken még finomítani kell, hogy jövőre még jobb legyen. A legfontosabb az, hogy a gyerekek milyen érzésekkel mentek el és többen érdeklődtek már a jövő évi táborról, szívesen jönnének vissza.” – összegzett Fegyverneky Zsófia.

Fotó: Soproni Darazsak Sportakadémia
