Hirdetés
Magyarország

Kosárlabdapályát avattak a győri Móra-iskolában



:

:

Fotók: Huszár Gábor/Kisalföld

Hirdetés

A tanév utolsó napján adták át hivatalosan a győri Móra-iskolában a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és az önkormányzat finanszírozásában létrejött kültéri, műanyag borítású kosárlabdapályát – újra az UNI-Győr honlapja.

Ez egyébként a második sportpálya az intézmény udvarán, hiszen a tanév elején egy kézilabdapályával gazdagodott az iskola, ahol uszoda és röplabdapálya is rendelkezésre áll.

Fekete Szabolcs, az intézmény igazgatója avatóbeszédében elmondta: az új kosárpálya egy szerencsés telefonhívásnak köszönhetően épülhetett meg az iskolában.

“Régi vágyunk volt, hogy ilyen szép pályát építhessünk, ám forrás hiányában nem tudtuk kivitelezni. Tavaly nyáron egy tárgyalásról hazafelé tartottam autómmal, mikor szembejött velem Török Zsolt, a városháza sportosztályának vezetője, akit egyből hívtam, merre tart. Mondta: épp helyet keresett egy új kosárpályának Adyvárosban. Erre gyorsan lecsaptam a lehetőségre, hogy a Móránál tovább már ne is menjen, hiszen pont egy ilyennek van helye az udvarunkon.”

Fotók: Huszár Gábor/Kisalföld

Az ötletet támogatta a városvezetés és később a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) is. A városháza vállalta a talaj előkészítését, a terület aszfaltozását, a sportszervezet pedig a modern burkolat telepítését és festését vállalta.

„Azért kellenek az ilyen pályák, hogy a fiatalok minél többet tudják gyakorolni a választott sportágukat. Kellenek a sportolók, kellenek a jó trénerek és a jó körülmények, akkor megjönnek az eredmények is” – mondta Dézsi Csaba András polgármester.

Radnóti Ákos sportért felelős alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy Adyváros a legsportosabb városrész.

“Több kitűnő létesítmény áll rendelkezésre, van a közelben egy hasonló szabadtéri kosaras pálya, itt a Barátság Sportpark, épül az új Adyvárosi Sportcentrum a Széchenyi Kosárlabda Akadémia számára, a tó környékén is van lehetőség a mozogni vágyóknak” – sorolta a fejlesztéseket a városvezető.

Simon Róbert Balázs és Kara Ákos országgyűlési képviselők is azt emelték ki, hogy folyamatos a fejlesztés a szabadidősport terén is a városban, ahogyan az iskolákat is korszerűsítenek.

“Ezen az úton kell továbbhaladnunk a jövőben” – tették hozzá.

Fotó: O. Jakócs Péter / Győr+

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára azt hangsúlyozta beszédében, hogy a társasági adó sportcélra fordíthatóságának bevezetése óta nemcsak létszámban nőtt nagyot a kosárlabdatársadalom – a 25 ezerről 90 ezerre nőtt az igazolt sportolók száma –, hanem létesítményfejlesztésben is óriási az ugrás

Több száz munkacsarnok épült, iskolákban újult meg a tornaterem, emellett rengeteg kültéri pályát létesítettünk – Győrben is –, melynek szükségességét a covidjárvány igazolta, hiszen mikor bezártak a sportcsarnokok, iskolák, legalább a szabadban volt lehetőség a gyakorlásra a sportolóinknak

– mondta el a főtitkár.

Fűzy András, az UNI Győr elnöke is arról beszélt, mennyire fontosak ezek a beruházások számukra.

Az biztos, hogy ma már a gyerek és az elhivatott szakember kevés, kellenek a jó minőségű pályák, létesítmények, hogy fel tudjuk venni a versenyt a legjobbakkal. Emiatt is nagy hangsúlyt fektettünk az infrastrukturális beruházásokra, több partneriskolánkban újítottuk fel a tornacsarnokot, ahogyan előttem már elmondták, csak itt a Móra-iskola környékén van, illetve lesz még legalább három hely, ahol sportolni, kosárlabdázni lehet

– tette hozzá a klubelnök.

A pályaavatón a GYKC férficsapatának utánpótlása tartott bemutatót, néhány pontos dobással az UNI Győr felnőttgárdájának játékosai is felavatták a gyűrűket, emellett a Móra-iskola 1. c osztályosai esernyőtáncot mutattak be, és fellépett az iskola Szőlővirág néptánc csoportja is.

Fotók: Huszár Gábor/Kisalföld

Hirdetés