Hirdetés
Archivum

Gyõzelemmel debütált az U20-as válogatott



:

:

Hirdetés

Pénteken lejátszotta elsõ felkészülési mérkõzését az U20-as válogatott. Gáspár Dávid együttese 64-50-re gyõzte le Törökországot.

A magyar válogatott remekül kezdett, 5-4 után egy 12-2-es futással lépéselõnybe került az elsõ szakaszban. 10 perc után 23-9-re vezettünk. A törökök, akik kifejezetten magas, jó adottságokkal rendelkezõ centerrel érkeztek, védekezésben zónával és letámadással igyekeztek lassítani a mieinket. A második szakasz kiegyenlített játékot hozott. Végül 12-12 lett ez a 10 perc, ami 35-21-es félidõt jelentett.

A harmadik negyedben sem változott sokáig a játék képe. Végül 40-26 után egy 7-0-s futással lépte át a vezetésünk a 20 pontot. A negyedet azonban török tripla zárta. A 47-29-rõl induló záró szakaszt Czukor Dalma triplája vezette fel, de ezt követõen a vendégek is elkezdtek betalálni távolról. A hat triplájukból hármat ebben a szakaszban értek el. A legkisebb különbséget 62-50-nél jegyezhettük fel, de összességében a válogatottunk sikere nem forgott veszélyben.

A két csapat szombaton 11 órától ismét összeméri az erejét.

Eredmény
Magyarország – Törökország 64-50 (23-9, 12-12, 12-8, 17-21)

Statisztika

Hirdetés