Hirdetés
USA

Győzelemmel tért vissza 278 nap után a UConn



:

:

Hirdetés

278 nap után újra tétmérkőzést vívott a UConn. A 2020/2021-es szezonnyitójukon 79-23-ra verték a UMass Lowell gárdáját.

Mint ismert, a UConn november végén nem tudta elkezdeni a szezont. A rajt előtt a kötelező tesztek alkalmával pozitív eset bukkant fel, ami miatt a játékosok és a szakmai stáb is karanténba került. Az új évadban a bemutatkozásra így szombatig kellett várni, amikor a UMass Lowell-t fogadták.

Ideális felhozó meccs kerekedett a UConn számára, mely során Geno Auriemma minden játékosának lehetőséget adott. Nagy várakozás előzte meg Paige Bueckers debütálását, aki végül 17 ponttal és 9 lepattanóval nyitott. A UConn történetét nézve legutóbb ilyen impozáns mutatókkal Breanna Stewart mutatkozott be. A 2012/2013-as évad első meccsén újoncként 21 pontot ért el.

A UConn csapatszinten 46.9%-al dobott mezőnyből, Olivia Nelson-Ododa (12), Christyn Williams (10) és Mir McLean (10) is kétszámjegyű pontot ért el. Geno Auriemma tanítványai kedden a Seton Hall vendégeiként lépnek pályára, ha a járványhelyzet is engedi. Ez már BIG EAST Konferencia mérkőzés lesz.

Fotó: uconnhuskies.com

Hirdetés