Hirdetés
Magyarország

Hallgatókat vonna be a csapat népszerűsítésébe az UNI-Győr – MÉLY-ÚT



:

:

Hirdetés

Az évről évre európai kupainduló Uni Győr Mély-Út női kosárlabdacsapat ismertségének növelésére dolgoztak ki javaslatokat a Széchenyi István Egyetem hallgatói azért, hogy minél többen ismerjék a csapatot, járjanak ki a mérkőzéseikre és szeressék meg ezt a sportot. A klubnak fontos, hogy együttműködjön az intézménnyel – olvasható a Széchenyi István Egyetem honlapján megjelent összeállításban.

A munkaerőpiacon a szaktudás mellett egyre inkább szükség van a kreativitásra, a problémamegoldó és kapcsolatépítő képességre, a rugalmasságra, a jó kommunikációra, valamint arra, hogy valaki csapatban tudjon dolgozni. Ezek fejlesztése projektszerű oktatást igényel.

– dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának egyetemi tanára ezzel indokolta, miért törekszenek arra, hogy a vezetés és szervezeti kommunikáció tantárgy során a nappali tagozatos résztvevők valós gyakorlati feladatokon dolgozzanak. Tavaly az volt a feldolgozandó téma, hogy milyen (bel)várost szeretnének az egyetemisták, a mostani félévben pedig az, miként lehetne az Uni Győr Mély-Út NB I-es női kosárlabdaklub ismertségét és nézőszámát növelni.

Mesterszakos egyetemistákból álló sokszínű csapat jött össze: voltak köztük olyanok, akik vezetés és szervezést vagy marketinget tanulnak, de olyanok is, akik például logisztikai menedzserek, mérnöktanárok, mechatronikai, logisztikai, jármű- vagy villamosmérnökök lesznek.

Az órákon igyekszünk a legújabb vezetési és menedzsmenttapasztalatokat, elméleteket is megismertetni, hiszen valószínű, hogy a hallgatók vezetőként, de mindenképpen vezetőkkel dolgoznak majd. Kiemelt figyelmet fordítunk a szervezeti kommunikációra is. A mostani vírushelyzet megmutatta, hogy a megfelelő kommunikáció milyen sokat segíthet.

– fejtette ki a professzor. Hozzátette: szerencse volt, hogy a távoktatás márciusi bevezetése előtt öt órát személyesen meg tudtak tartani, amelyeken Béki Gábor marketingvezető és Török Ágnes, az együttes arca, egyik legjobb játékosa is beszélt a klubról. Több hallgató még egy hazai mérkőzést is meg tudott nézni, mielőtt a kosárlabda-szövetség felfüggesztette a bajnokságot.

Dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta szerint a beadott dolgozatokban kiváló ötleteket adtak a hallgatók. „Javasolták a klubnak a győri fesztiválokra való kitelepülést, ami jó lehetőséget jelentene a csapat és a kosárlabda népszerűsítésére. Érdemes volna szezonkezdő és évzáró eseményt rendezni a szurkolóknak. Nagyon fontos lenne kapcsolódni az olyan egyetemi rendezvényekhez, mint a Nyitott Kapuk, a Széchenyi Egyetemi Napok vagy a kari napok, s a hallgatókkal akár kosármeccset is játszhatna a csapat. Felvetették egy szurkolói hűségprogram indítását, s azt is, hogy a marketing szakosokat be lehetne vonni a marketingtervek elkészítésébe. A projekt kapcsán kiderült, hogy a klub nem elég ismert, ezért átütőbb kommunikációra is szükség van” – sorolta az oktató.

Klubunknak fontos, hogy együttműködjön az egyetemmel és nyitott legyen a fiatalok javaslataira. Ezért is örültünk ennek a lehetőségnek

– ezt már Béki Gábor, a rendszeres európai kupainduló Uni Győr Mély-Út marketingvezetője mondta. Hangsúlyozta, hogy sok használható ötletet kaptak, s olyanokat is, amelyeket tovább szeretnének gondolni. „Az értékes javaslatok közül kettőt emelnék ki: a közösségi médiát erőteljesebben kell használnunk, a játékosokat pedig jobban be kell vonnunk az egyetem életébe” – említette.

A projekt tetszett a hallgatóknak. Haszon Melinda, Imszticsei Beatrix, Molnár Ádám és Rublík István szerint különösen volt jó volt benne, hogy nem csak elméleti problémát oldottak meg, s remélik, ötleteik a gyakorlatban is hasznosulnak. Számukra az is hasznosnak bizonyult, hogy megismerkedhettek a kampánykészítés lépéseivel, illetve ők magunk készíthettek el egy kampánytervet. Balla Bence kiemelte, hogy csapatukkal még egy felmérést is készítettek az egyetemisták körében.

A legjobb az, hogy valós problémán dolgozhattunk, és közben teljesen szabad kezet kaptunk. A siker kulcsát az jelentette, hogy az öttagú csapatunkban járműmérnök, ellátásilánc-menedzsment és logisztikai menedzsment szakos hallgatók is voltak. Mindenki másképpen gondolkodott a témával kapcsolatban, ami emelte a munka színvonalát. Én a Szekszárd elleni mérkőzésre elmentem szurkolni, és jól éreztem magam. Várom már a csapat következő meccsét.

– fogalmazott.

Hirdetés