Hirdetés
Archivum

Hamarosan eldõlhet az U19-es VB-n a harmadik csoportellenfelünk kiléte



:

:

Hirdetés

A Brazil Kosárlabda Szövetségi felfüggesztése miatt még mindig nem tudni, hogy ki lesz az udinei U19-es Világbajnokságon a harmadik csoportellenfelünk Ausztrália és Japán mellett. A braziloknál nagy változások voltak és így a következõ hetekben akár fel is gyorsulhatnak az események.

Mint ismeretes a nemzetközi szövetség Brazília tagságát télen függesztette fel, miután a dél-amerikai ország nem teljesítette a szakmai vállalásait, ráadásul a kosárlabda szövetségük vezetése korrupciós ügyekbe keveredett. Februárban az elnökség lemondott és március elején megtartották a tisztújító közgyûlést, melyen teljesen új vezetésnek szavaztak bizalmat.

A brazil szövetség elnöke Guy Peixoto lett, aki az ilyenkor szokásos hangzatos ígéretekkel látott munkához. Nem kevesebbet, mint 2024-re olimpiai éremszerzésre esélyes válogatottakat ígért székfoglaló beszédében.

Ami innen Magyarországról nézve sokkal érdekesebb és fontosabb, hogy az új elnök 100 napos programot hirdetett. Ennek keretében a FIBA által elvárt összes reformot végrehajtaná. Ezek között a legfontosabbak, hogy a szövetség mûködését átláthatóvá és számon kérhetõvé tenné az új vezetés. Szakmai oldalról visszaállítanák azokat az intézményeket, melyek a korábbi vezetés alatt elsorvadtak. Ide tartoznak például az országos bajnokságok a 13-tól 19 éves korosztályok számára és a különbözõ 3×3-as események. Újraindítanák az edzõképzést és a tervek között szerepel egy edzõközpont létrehozása is.

Az új elnök hamarosan találkozik a FIBA képviselõivel, ahol a 100 napos programját részletesen bemutatja. Nem titkoltan arra számítanak Brazíliában: sikerül meggyõzni az illetékeseket, hogy minél elõbb oldják fel a felfüggesztést és ezzel elháruljon minden akadály a válogatottjaik nyári szereplése elõl a különbözõ nagy tornákon. Ez pedig jó eséllyel azt jelentené, hogy Brazília lenne a harmadik csoportellenfelünk Udinében.

Hirdetés