Hirdetés
Magyarország

Három éve lett bronzérmes az egyetemi Eb-n a TFSE



:

:

Hirdetés

Három éve, 2017. július 23-án zárult a miskolci egyetemi kosárlabda Európa-bajnokság. A tornán a TFSE történelmi bronzérmet ünnepelhetett.

Úgy érkezett a TFSE az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) égisze alatt rendezett kontinenstornára, hogy előtte 2015-ben Koperben az egyetemi Eb-n, majd 2016-ban Splitben az Egyetemi Játékokon is 9. helyezett lett Boros Zoltán együttese. A miskolci seregszemlén Miháczi Diána, Karlócai Julianna, Magyar Bianka, Shirian Fatime, Sándorfi Réka, Kováts Gabriella, Mányoky Judit, Varga Barbara, Szeli Dorina, Gereben Dorka, Németh Alma és Czivinger Lilla összeállításban szerepelt a csapat.

A 12 női gárdát négy darab hármas csoportba osztották, melyekből az első két helyezett lépett tovább a negyeddöntőbe. A TFSE az A-csoportba került, ahol a pozsonyi Comenius Egyetem, illetve a Tallinban működő Észt Élettudományi Egyetem alakulatával mérkőzött. A magyar lányok mindkét csoportmeccsüket megnyerték. A szlovák rivális ellen szorosabb csatában 73-70-es siker született, míg az észt gárdát 70-22-re sikerült legyőzni.

A negyeddöntőben a Josip Juraj Strossmayer Egyetem alakulata érkezett riválisként, akiket 63-32-ra múltak felül a mieink. Az elődöntőben a Strasbourgi Egyetem következett. Az Európa Kupás tapasztalattal rendelkező játékosokat felvonultató francia csapat érvényesítette fölényét. A záró napon így következett a bronzcsata, ahol ismét a pozsonyi Comenius Egyetem csapata várt a TFSE-re.

Az egyetemi Európa-bajnokságon az éremért küzdő gárdák egy hét alatt öt meccset vívnak. Zárásul így egy kifejezetten küzdelmes, pontszegény csata kerekedett. A rendes játékidő végén egy triplával egyenlítettek a pozsonyiak, így 36-36-ról következett a hosszabbítás. A ráadásban a TFSE tudott higgadtabb maradni és ennek jutalma 42-40-es siker lett, ami egy értékes és sokáig emlékezetes bronzérmet hozott egy kiváló hangulatú hazai rendezésű kontinenstornáról.

Eredmények
Csoportmérkőzések
TFSE – Comenius Egyetem 73-30 (16-11, 19-4, 26-10, 12-5)
TFSE – Észt Élettudományi Egyetem 70-22 (21-7, 16-10, 21-0, 12-5)

Negyeddöntő
TFSE – Josip Juraj Strossmayer Egyetem 63-32 (28-3, 10-13, 15-7, 10-9)

Elődöntő
TFSE – Strasbourgi Egyetem 45-73 (9-16, 14-18, 9-27, 13-12)

3. helyért
TFSE – Comenius Egyetem 42-40 (14-10, 6-5, 5-4, 11-17, 6-4)

Fotó: Práczki Péter

Hirdetés