Három játékossal bővült a BEAC magyar magja
:
:
Az ELTE-BEAC Újbuda a hivatalos honlapján három magyar játékos szerződtetését jelentette be. Miután a legutóbbi idény magyar magjából nyolcan is szerződést hosszabbítottak, ezzel a klub magyar kerete teljesnek tekinthető.
A többi élvonalbeli együtteshez hasonlóan csapatunk háza táján is zajlott az élet az elmúlt időszakban, melynek eredményeként pont került a szerződések ügyére. Örömmel mondhatjuk, hogy a tavalyi csapatból nyolcan is nálunk játszanak majd a következő szezonban.
– fogalmaz a klub közleménye, mely a maradó játékosokat így mutatja be:
Negyedik idényére készül a csapat színeiben a kapitány, Szabó Dóra. Harmadik szezonját tölti majd Újbudán az immár a felnőtt válogatott mezét is magára öltő Mérész Beatrix. A saját nevelésű utánpótlás válogatott Juhász Angéla, valamint a sérüléséből lábadozó, évek óta meghatározó fiatal hátvéd, Galántai Alma is a csapat tagja lesz a következő szezonban. A tavalyi évadban érkezett fiatalok közül Dénes Diána, Laufer Gabriella, Orosz Zsófia és Zsámár Lili is BEAC mezben szerepel jövőre.
A nyolc maradó játékoshoz három magyar kosaras csatlakozik. Czank Tímea személyében egy korábbi válogatott, magyar bajnok és kupagyőztes játékos kezébe kerül a karmesteri pálca. Timit aligha kell bemutatni a magyar kosárlabdát ismerőknek, rendkívül eredményes pályafutása során a Csata utcából indulva Sopronban és Diósgyőrben is szerzett aranyérmet, és több tucatszor ölthette magára a magyar válogatott mezét. Timi három győri szezont követően érkezik hozzánk, és reméljük, hogy legalább annyi örömet szerez majd nekünk a pályán, mint korábbi csapattársa, a jelenlegi sportigazgató, Laklóth Anna.
Szintén volt győri játékos, de közvetlenül az MTK-ból érkezik Koch Dóra. Nem ismeretlen számára a Gabányi Sportcsarnok, hiszen a korábbi évek nagy BEAC-MTK csatáinak szereplője volt, ezentúl már fehér-fekete mezben futhat ki a parkettre a Hauszmann utcában. Bár az elmúlt évadban az amatőr bajnokságban szerepelt, a korábbi években az élvonalban megszerzett rutinjára nagy szüksége lesz a fiatal csapatnak.
A fiatalok között is fiatalnak fog számítani az NKE-FCSM Csata csapatától érkező, 2002-es születésű Boros Júlia. Bár még csak 17 éves, már bemutatkozott az élvonalban, az amatőr küzdelmekben pedig remek szezont tudhatott magáénak, 15 pontot átlagolva meccsenként. Az utánpótlás válogatottakban meghatározó szereplő, az U16-os és az U18-as csapattal is szerzett Európa-bajnoki ezüstérmet a korábbi években, az elmúlt időszakban pedig az U20-as válogatott tagjaként Székesfehérváron dolgozott.
A tizenegyfős magyar keret a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is rendkívül fiatal, hiszen heten (!) is az U20-as korosztályba tartoznak.
Bár a kerethez csatlakoznak majd légiósok, az alapfilozófiánk nem változott: elsősorban a fiatal magyar tehetségeknek szeretnénk a jövőben is lehetőséget adni arra, hogy gimnáziumi és egyetemi tanulmányaik mellett az élvonalbeli küzdelmekben pallérozódva fejlődjenek.
– zárul az ELTE-BEAC Újbuda közleménye.

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda
