Hirdetés
Magyarország

Három játékossal bővült a ceglédi keret



:

:

Hirdetés

A VBW CEKK Cegléd a hivatalos honlapján adta hírül, hogy három játékossal megállapodott a következő évadra.

Hosszabbított a ceglédi klubbal Gorjanácz Ágnes, aki az elmúlt évadban a magyar bajnokságban 19 mérkőzésen 30.3 perc alatt 10.5 pontot, 4.4 lepattanót és 1.6 gólpasszt átlagolt.

Két új igazolást is bejelentettek Cegléden és mindketten a palánk alá érkeznek. A 23 éves, 188 centi magas Kuttor Enikő a tengerentúli tanulmányai után az elmúlt évadra tért vissza Magyarországra. A ZTE NKK játékosa volt, 15 bajnoki összecsapáson 8.5 perc alatt 3 pont, 2.3 lepattanó átlagot jegyzett. “Nem kerül teljesen ismeretlen közegbe, hiszen a Sopron utánpótlásában illetve a korosztályos válogatottban is együtt szerepelt Böröndy Dominikával, többek között VB és EB bronzérmet is szerezve.” – emeli ki a VBW CEKK Cegléd közleménye.

A harmadik új szerzemény a 23 éves és 188 centi magas Dominique McBryde. A ceglédi klub bejelentése felhívja a figyelmet, hogy az Arizona Egyetem csapatában játszott az elmúlt években és bár eredetileg lehetőséget kapott, hogy a Los Angeles Sparks nyári edzőtáborában bizonyítson, ez a koronavírus helyzet miatt elmaradt, így a WNBA kaland még várat magára. A profi karrierjét hazánkban kezdi.

Hirdetés