Három mérkőzés jön szombaton az élvonalban
:
:
Szombaton három találkozóra kerül sor a hazai élvonalban. Beharangozó.
A játéknap nyitányán 15 órától a címvédő Sopron Basket az ELTE-BEAC Újbuda vendége lesz. A soproniak továbbra sem számíthatnak Czukor Dalma játékára, ettől függetlenül toronymagas esélyesek. Tipikus átvezető meccs vár két Eurolig találkozó között Fegyverneky Zsófiáékra. Annak minden nehézségével együtt, miután ilyenkor egyik oldalról szem előtt kell tartani a regenerálódást, másikról viszont az isztambuli tapasztalatok értékelése és a Girona elleni felkészülés is fontos feladat. A BEAC új légióssal vágott neki az évnek, de közvetlen riválisával a PINKK együttesével szemben hosszabbítást követően alulmaradt. Az 52%-os mezőnymutató ellenére a 15 eladott labda és az elveszített lepattanócsata, különösen, hogy mindössze 5 támadólepattanója volt a BEAC-nak, komoly lépéshátrányt vagy legalábbis hullámzást hozott a játékba. Ezen elemek pontosítása a tavaszi előrelépés egyik kulcsa is lehet.
Az NKE-FCSM Csata a ZTE NKK alakulatát fogadja. Ez olyan párosítás, melyben benne van egy kifejezetten közönségszórakoztató, látványos, pontgazdag összecsapás. Mindkét keret alkalmas sok távoli dobást hozó pergős játékra. A Csata kiemelkedő támadó-ereje rendre előkerül, de a ZTE kapcsán sem kell messzire menni a Cegléd ellen múlt héten elért 15 triplára gondolva. Ráadásul ehhez mindössze 24 kísérletre volt szükség. A két csapat őszi zalaegerszegi meccsén a Csata átrobogott a ZTE-n. Akkor Tursics Krisztián együttese jegyzett 12 hárompontost, miközben fölényesen nyerte a lepattanócsatát. Azon az októberi estén nem volt válasza erre a zalaegerszegieknek védekezésben. Ezen a téren Horváth Zsófia irányításával viszont sokat lépett előre az utóbbi hetekben a csapatuk. A Csata sűrű menetrenddel teljesítette 2019 utolsó és 2020 első napjait. Egészen pontosan nyolc nap alatt három bajnokival, közte a soproni fellépéssel és a mindig nehéz pasaréti vendégjátékkal. A Vasas ellen a 30-16-os első negyed után érződött, hogy a koncentráció visszaesett. Most volt egy hét felfrissíteni a csapatot, így összességében több opciót kínáló keretével esélyesként várja a találkozót a fővárosi gárda.
A Vasas Akadémia és a VBW CEKK Cegléd párharca tipikusan olyan meccs, ami – kis túlzással – duplán számít. Két közvetlen rivális méri össze az erejét. A Cegléd öt, a Vasas négy sikerrel rendelkezik. Mindkét együttesnek van még esélye, hogy a Győr, PEAC kettőssel versenyben legyen a rájátszásért. Bár vereséggel, de mégis ellentétes érzésekkel kezdték az évet a felek. A Vasas 16 pontos hátrányból felállva egylabdás végjátékot alakított ki a jobb erőkből álló Csatával. A Cegléd viszont nagy pofonba szaladt bele Zalaegerszegen. A védekezésbeli kihagyások mellett a 20 eladott labda is fejfájást okozhatott. A másik oldalon viszont a Vasas dobóformában, lepattanókban, gólpasszok terén maximálisan tartotta a lépést Csatával és ezzel a teljesítménnyel a felsőházból bárki ellen bármikor lehet esélyük Földi Attila tanítványainak.
Menetrend
Január 11., szombat
15:00 ELTE BEAC Újbuda – Sopron Basket
18:00 Vasas Akadémia – VBW CEKK Cegléd
18:30 NKE-FCSM Csata – ZTE Női Kosárlabda Klub
