:
:
A hétvégén három mérkõzéssel kezdetét veszi a 2018/2019-es évad a hazai élvonalban. Rövid beharangozó.

A szezon pénteken 18 órától indul, amikor a 8. fordulóból elõrehozott mérkõzésen az Atomerõmû KSC Szekszárd a PINKK Pécsi 424 együttesét látja vendégül. A két csapat várhatóan jelentõsen eltérõ célokért küzd az elõttünk álló évadban, így bár ez már tétmérkõzés, de mindkét félnek inkább a felkészülés menetébe illeszkedik. A szekszárdiak október 10-én Euroliga-selejtezõn fogadják a Lille-t, míg a PINKK már egy héttel korábban október 3-án Litvániában lép pályára az EWBL sorozatban. Szekszárdi oldalon Erica McCall vádli, míg Frida Eldebrink egy kisebb talpsérüléssel bajlódik. Pécsi oldalon Emilija Podrug és Csutorás Fanni biztosan nem játszhat, ahogy nem lesz ott a PINKK keretében az U23-as 3×3-as válogatottal Kínában szereplõ Jáhni Zsófia sem.
Vasárnap 17 órától a CMB Cargo UNI Gyõr fogadja a Vasas Akadémiát. Ebben a párosításban is igaz, hogy mások a célok a két csapatnál. Ugyanakkor az is biztos, hogy mindkét fél hiányos lesz. A gyõriek szezonnyitó sajtótájékoztatójáról tudjuk, hogy Melissa Brcaninovic szabadon igazolható státusszal az ANB-s csapathoz került, míg Nagy Dóra betegség miatt nem léphet pályára. A Világbajnokságtól szerdán búcsúzó Artemis Spanou természetesen pihenõjét tölti, jövõ vasárnap érkezik a klubhoz. A Vasas Akadémia még javában a felkészülés idõszakában jár. Jóval kevesebb meccset játszott Földi Attila együttese az elõszezonban, mint a Gyõr. Ráadásul a csapat egyik legrutinosabb játékosa Böröndy Vivien 3×3-as kötelezettségei miatt nem lehet ott a társaival. Mindkét félnek így inkább az új évadra történõ ráhangolódást szolgálja majd ez a találkozó.
A hétvége programja vasárnap 18 órától a Sopron Basket és a VBW CEKK Cegléd ütközetével zárul. A találkozóhoz már közöltük a soproniak beharangozóját, miután ez lesz egyben a klub hivatalos szezonnyitó rendezvénye is. Roberto Iniguez együttese a hét elején Jekatyerinburgban szerepelt a hagyományos UMMC Kupán. Nagyon jó benyomást tett a csapat, ezt a tornáról készült összeállításinkban is kiemeltük. Ráadásul azóta Candice Dupree is megérkezett. A ceglédi keret, mely jelentõsen átalakult az elmúlt szezonhoz képest, múlt héten pénteken lett teljes. Ekkor vált hivatalossá Jovana Popovic visszatérése. A szerb légiós a hétvégén a kassai fiatalok ellen rögtön a legeredményesebbnek bizonyult. A CEKK számára a sok új érkezõ miatt a következõ hetek még az építkezésrõl szólhatnak.
A hétvége programja
Szeptember 28., péntek – 8. forduló
18:00 Atomerõmû KSC Szekszárd – PINKK-Pécsi 424
Szeptember 30., vasárnap – 1. forduló
17:00 CMB Cargo UNI Gyõr – Vasas Akadémia
18:00 Sopron Basket – VBW CEKK Cegléd


