:
:
Az UNIQA Sopron 92-73-as gyõzelmet aratott Zalaegerszegen a 20. forduló záró mérkõzésén.
Úgy várták a csapatok ezt a találkozót, hogy a ZTE már a hátralévõ fordulókban nem tud változtatni az alapszakasz tabelláján elfoglalt pozícióján. Gáspár Dávid csapata a 7. helyen fog zárni. Az UNIQA Sopron pedig az alapszakasz elsõ helyének eléréséhez gyõzelmi kényszerben volt. Hullámzó elsõ negyeddel indult a mérkõzés, mely során egy 7-0-s széria végén 17-12-re vezetett a ZTE, de a játékrész hajrájában 21-19-re fordított a Sopron. A második etapot 9-2-vel indította a címvédõ, majd a félidõ hajrájához közeledve 39-29-nél már 10 ponttal vezetett Sterbenz László csapata. A folytatásban egy-egy eladott labdát megbüntetve megfelezte hátrányát a ZTE, de végül így is 43-34-es elõnnyel érkezett a nagyszünethez a Sopron.
A harmadik negyed elején 46-46-nál utolérte riválisát Gáspár Dávid együttese. Erre a felzárkózásra azonban 8-0-val válaszolt a Sopron és utóbb kiderült, hogy ez jelentette a döntõ sorozatot. Ezt követõen már 5 pontnál közelebb nem került a ZTE. A záró szakasznak 62-54-rõl vágtak neki a csapatok. Remek dobóformát mutatva gyorsan nõtt a soproni elõny. Ebben a szakaszban már a fiatalok is lehetõséget kaptak a címvédõnél. A 92-73-as végeredményt hozó találkozón az UNIQA Sopron együttesében Yvonne Turner 25, Aleksandra Crvendakic 19 pontot szerzett. A ZTE NKK gárdájában Whitney Bays 18, Nagy Dóra 15 ponttal zárt.
A forduló összefoglalója ITT olvasható
Eredmény
ZTE NKK – UNIQA Sopron 73-92 (19-21, 15-22, 20-19, 19-30)
Statisztika
