Hirdetés
Utánpótlás

Három ponttal alulmaradt az U16-os válogatott



:

:

Hirdetés

A magyar U16-os válogatott nagy csatában 80-77-re alulmaradt Csehországgal szemben Léván az Olimpiai Reménységek Versenyének nyitó napján.

Az első negyed fordulatos küzdelmet hozott, ahol mindkét csapat rendelkezett négy-négy pontos előnnyel. Ennél jobban azonban nem tudtak egymástól elszakadni a felek. 10 perc után 28-26-ra mentek a csehek. A második szakaszban 38-36-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd 11-4-es futással a csehek a félidőre 49-40-es vezetést építettek fel. A statisztikát figyelve azt láthattuk, hogy Holcz Rebeka 13, Toman Petra 7 egységnél járt.

Fotó: sbkjunior.sk

A harmadik negyed elején 55-45-re ellépett riválisunk, de innen 10-0-val 55-55-nél egyenlítettünk. Erre azonban 11-2-vel válaszoltak a csehek, akik így újra lépéselőnybe kerültek. A negyed végén 66-61-re újra visszajöttek a mieink, így teljesen nyílt lett a csata. A záró szakaszra is bőven maradtak fordulatok: 71-63 után még két pontra is megközelítettük ellenfelünket. Ekkor három perc volt vissza és a csehek időt kértek, mely után azonnal triplát értékesítettek. Innen már nem tudott fordítani válogatottunk, végül 80-77-es cseh siker született. A legeredményesebb a 17 pontos Pfeiffer Virág lett.

Eredmény

Magyarország – Csehország 77-80 (26-28, 14-21, 21-17, 16-14)

Statisztika

 

Hirdetés