Hirdetés
Utánpótlás

Hasznos eszmecserék és jó felkészülés az országos döntőkre



:

:

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

Április végén Triesztben járt a Soproni Darazsak Sportakadémia U12-es és U14-es csapata.

A Soproni Darazsak Sportakadémián fontosnak tartják, hogy a fiatalabb korosztályok is minél előbb becsatlakozzanak a nemzetközi vérkeringésbe. A lányok tapasztalatot szerezzenek más kosárlabda kultúrák képviselőivel szemben, a sportszakemberek pedig betekintést nyerjenek különböző műhelyekben zajló munkába.

„Az U14-es csapatunkkal egy tornán vettünk részt, ahol a házigazdák mellett szerb és horvát együttes szerepelt. Az U12-esekkel pedig két edzőmeccset játszottunk trieszti vendéglátóinkkal. Hasonló céllal utaztunk, mint a spanyolországi túrára: betekintést nyerni az alsó korosztályos képzés rejtelmeibe. Elsősorban az érdekelt minket, hogy miként építik fel a toborzást és szervezik meg az edzésmunkát. Mindkét korcsoportban tartottunk közös edzést és egy szakmai beszélgetésre is sor került.” – mondta lapunknak Stoics Judit, a Soproni Darazsak Sportakadémia U12-es és U14-es együttesének vezetőedzője.

A spanyolországi túrával ellentétben ezúttal szűkösebb lehetőségek mellett és alacsonyabb célokért dolgozó bázis látta vendégül a soproniakat, de egy-egy szakmai beszélgetés minden ponton értékes.

„Trieszt más pozíciót foglal el az olasz kosárlabdában, mint például Sopron és a sportakadémiánk a magyarban, de természetesen elhangzottak érdekes gondolatok, amikre nekünk is érdemes odafigyelni. Mindig tanulságos más kosárlabdába kultúrában, más közegben dolgozó sportszakemberekkel megosztani a tapasztalatokat. Mi is beleláthattunk abba, hogy milyen kihívásokkal küzdenek nap, mint nap és az olasz utánpótlásban miről folyik az aktuális szakmai diskurzus. Érdekesség, hogy többek között U12-ben a kötelező ötösök megszüntetéséről egyeztetnek jelenleg.” – avatott be a beszélgetések hátterébe Stoics Judit.

Hazánkban mindkét korcsoportban már a láthatáron van az országos döntő, így a közös utazás kifejezetten jó felkészülést biztosított ezekre.

„Játékosaink élvezték az olaszországi túrát. Bár más szinten dolgoznak az ellenfeleink, de számunkra az volt a legfontosabb, hogy mindenki megtalálta helyét a csapatban és sikerélménnyel térhetett haza. A közelgő országos döntők előtt ez nagyon értékes tapasztalat. Szükségük van a játékosainknak azokra a megerősítő, ösztönző visszajelzésekre, hogy a befektetett munka kamatozik. Erre pedig kiváló alkalmat kínált ez a pár nap.” – összegzett Stoics Judit.

Hirdetés