Hirdetés
3x3

Hasznos rövid összetartások az U21/U23-as 3×3-as válogatottnál



:

:

Hirdetés

A világbajnokságon szereplő felnőtt válogatottunk és a munkát hétvégén kezdő U17/U18-as nemzeti csapatunk mellett az U21/U23-as 3×3-as válogatottnál is zajlik az élet. A hétvégén egy siófoki pályaavatón volt jelenésük Süle Krisztina tanítványainak, akikre több rövid összetartás is vár, mielőtt június közepén elkezdődik az igencsak hosszú nyári program.

Az U21/U23-as válogatottunkkal május közepén már találkozhattak olvasóink, amikor a lányok több, mint egyhetes összetartáson vettek részt Székesfehérváron. A keret tagjai az elmúlt hétvégén találkoztak ismét. Ráadásul egy örömteli esemény miatt, hiszen Siófokon egy új 3×3-as pályával gazdagodott hazánk.

„Sok-sok évvel ezelőtt egy erőemelő versenyre a Balaton partján viacolor burkolatot raktak le és ott már voltak korábban kosárlabda palánkok is. Ezt a területet nem akarták veszni hagyni, hiszen rá lehetett építeni a rendes 3×3-as burkolatot. Önkormányzati és civil összefogással valósult meg a pálya kialakítása az MKOSZ támogatásával. Egy nagy pálya és két kisebb pálya épült. Kiváló körülmények vannak és talán az egyik legszebb pálya jött létre Magyarországon. Meg is jegyeztem, hogy akár edzőtáborozni is lehetne ott. Az avatón játszottunk egymás ellen egy bemutatómérkőzést, ezt követően helyi utánpótláscsapatokkal is megmérkőztünk, illetve tartottunk dobóversenyt. Remekül megszervezett esemény volt, melyen nagyon jól éreztük magunkat.” – idézte fel a hétvégi siófoki pályaavatót Süle Krisztina szövetségi kapitány.

Ezt megelőzően május közepén Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában tartalmas programot teljesített a csapat.

„Ott folytattuk, ahogy februárban abbahagytuk. Voltak hiányzók, de így is hasznos munkát végeztünk. Elégedett voltam, hiszen amit elterveztünk, azt elvégeztük. A másfél hetes összetartást egy házi tornával zártuk, ahol a magyar és az osztrák felnőtt válogatott vett részt mellettünk.” – idézte fel az összetartást Süle Krisztina, majd hozzátette:

„Júniusban folytatjuk a munkát. Pár napos edzőtáborok után elindulunk az egyetemi döntőn, majd a diákolimpiai döntőn. Az országos bajnoki cím sorsát nem befolyásolhatjuk ezeken a tornákon, de mégis versenykörülmények között próbálhatjuk ki magunkat. ki Június közepén pedig megkezdődik a felkészülés a Nemzetek Ligájára, akkor már teljes kerettel. Varga Eszter és Dénes Anna is hazatért az Egyesült Államokból. Ami viszont nehezíti a felkészülést, hogy egyetemistákról van szó és vizsgák miatt még lesznek egy-egy napon hiányzók.”

A csapatnak nyáron a Nemzetek Ligájában szurkolhatunk, ahol idén U21-ben és U23-ban is elindul hazánk. U23-ban Görögország, Hollandia, Koszovó, Németország és Törökország lesznek a riválisok. Július 10. és 12. között Pristinában teljesíti az első mini-tornát a csapatunk, utána augusztus 1. és 3. között Szolnokon szerepel válogatottunk.

U21-ben Olaszország, Szlovénia, Csehország, Görögország és Litvánia az ellenfelek. Itt szintén június 10. és 12. között lesz az első torna. Litvánia, egészen pontosan Panevėžys a házigazda. A második tornát pedig július 26. és 28. között rendezik a görögországi Volosban.

„Összesen 18 játékos van a két korosztályra, kilenc-kilenc felosztásban. Az U23 tagja Tóth Orsi, aki jelenleg a felnőttekkel készül. A munka java még csak most kezdődik. Nagy következtetését nem szabad levonni az eddigiekből. Tavaly olyanokkal dolgoztunk, akikkel évek alatt összeszoktunk és rengeteg versenyt jártunk meg. Ők kiöregedtek, hiszen ez az élet rendje. Jó látni, hogy szépen helyt tudnak állni a felnőttek között. Most generációváltás után nagyon fiatal és 3×3-ban tapasztalatlan csapatunk van. Sok munka vár még ránk, ami megmutatkozott a székesfehérvári házi torna alatt is. Természetesen nem lehettünk olyan élesek, mint az aktív versenyszezonban lévő felnőtt csapatok, de látszódott a rutintalanság és erről beszéltünk is a lányokkal.” – összegzett Süle Krisztina.

Hirdetés