Hirdetés
Magyarország

Hat mérkőzés jön az egyetemi bajnokságban



:

:

Hirdetés

Az elmúlt játékhét nagyobb különbségű találkozói után újabb hat mérkőzéssel folytatódik az egyetemi bajnokság.

Nyugaton a veretlen listavezető TFSE a nyeretlenül sereghajtó SMAFC vendége lesz. Itt nem lehet kérdés a vendégek nagy arányú sikere. A 8/2-es mutatóval álló címvédő UNI-Győr SZESE a Közgáz SC és DSK otthonában lép pályára. A győriek vasárnap este Sopronban zárták szereplésüket az idei évre az Amatőr bajnokságban. Az utolsó duplázós játékhete ez a csapatuknak. A Közgáz SC és DSK múlt héten a Ludovika-Csata otthonában aratott győzelmet, így sikerélményből fordulhat a találkozóra. A Ludovika-Csata és a PTE-PEAC találkozója pedig azért érdekes, mert mindkét gárda 3/7-es mutatóval rendelkezik.

Keleten a listavezető és veretlen ELTE-BEAC a harmadik helyezett DEAC-ot fogadja. A DEAC-nak a sűrű üldözőbolyban egy bravúr rengeteget érne, de az ELTE-BEAC eddig nagyon meggyőző teljesítményt nyújt. A Semmelweis Egyetem és a BME-MAFC csatájában két öt vereséggel rendelkező gárda találkozik. A győztes ebben a kisebb versenyfutásban lépéselőnyre tesz majd szert. A Miskolci Egyetem csapata pedig egyértelmű esélyes Nyíregyházán.

MENETREND

Leány egyetemi bajnokság, Nyugat

Március 20., hétfő

17:30 SMAFC – TFSE
18:20 Közgáz SC és DSK – UNI Győr
18:45 PTE-PEAC – Ludovika Csata

Tabella, eredmények, statisztikák ITT

Leány egyetemi bajnokság, Kelet

Március 20., hétfő

18:40 ELTE BEAC – DEAC
19:20 Semmelweis Egyetem – BME-MAFC

Március 21., kedd

18:00 Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület – Miskolci Egyetem

Tabella, eredmények, statisztikák ITT

ÉLŐ STATISZTIKÁK ITT

Hirdetés