Hirdetés
Európa

Hat mérkőzés jön szerdán az Euroligában



:

:

Hirdetés

A Sopron Basket majd csütörtökön lép pályára az Euroligában, amikor a Famila Schio-t fogadja. Szerdán azonban hat találkozót lejátszanak a legrangosabb európai kupasorozatban. Nézzük, hogy miként alakul a szerdai program.

Az A-csoportban rendezik a korábban általunk is részletesen felvezetett Bourges – Orenburg csatát. A nap talán legnagyobb téttel bíró összecsapása lesz ez, mely alapjaiban határozhatja meg a Jeketyerinburg – USK Praha kettős mögötti  harmadik helyért zajló versenyfutást. Az élcsapatok közül a címvédő UMMC Jekatyerinburg a Cukurova vendége lesz, az USK Praha pedig a Castors Braine-t fogadja. Mindkét gárdának kötelező a siker. A TTT Riga és a Reyer Venezia párharcában pedig az egyik fél megszerzi idei második sikerét a sorozatban és ezzel marad esélye az 5-6. pozícióért, azaz az Európa Kupás folytatásért zajló versenyfutásban.

Fotó: basket.ugmk.ru

A B-csoportban a Fenerbahce a Lyon-t látja vendégül. A FIBA-nál ez a párosítás lett a hét meccse. A törökök játéka egyre jobban összeáll. Az Euroliga honlapjára készült erősorrendben a harmadik helyre rakták őket a Prága, Jekatyerinburg kettős mögé. Valóban kiemelést érdemel az extra védekezésük az elmúlt meccsekről. A Lyon-nak pedig a Gdyniától elszenvedett hazai vereség után még sérülések közepette is bravúrokra lenne szüksége az előrelépéshez. A nyolcas másik szerdai meccsén az immár három győzelemmel rendelkező Gdynia vendége lesz az összeállni látszó Kurszk. Mindkét fél szempontjából komoly erőpróba jön.

Menetrend

A-csoport
16:00 Cukurova – UMMC Jekatyerinburg
18:00 TTT Riga – Reyer Venezia
19:10 USK Praha – Castors Braine
20:00 Tango Bourges Basket – Nagyezsda Orenburg

B-csoport
17:30 Fenerbahce – Lyon
18:00 Arka Gdynia – Dinamo Kurszk

Hirdetés