Hatalmas élmény volt az idei szezon! – interjú a DVTK játékosával, Tenyér Zsófival

Hatalmas változás történt a tavalyi szezon végén Tenyér Zsófiával, hiszen egy NBI-es kieső gárdából igazolt a DVTK Hun-Therm csapatához. A DVTK játékosával a kezdeti nehézségekről és az idei szezon élményeiről beszélgettünk.

Az NBI-es köztudatba szerintem úgy maradtál meg mindenkinek, mint a PINKK játékosa, hiszen mégiscsak három szezont töltöttél el Pécsen. Milyen élményekkel jöttél el onnan? Milyen volt a kezdeti élvonalbeli időszak?

Igazából a székesfehérvári utánpótlásból 15 évesen kerültem Pécsre a Rátgéber Akadémiához, ahol a PEAC-nál szerepeltem először az élvonalban. Itt kevés játéklehetőséget kaptam, így emiatt döntöttem a PINKK mellett. Nagyon jól indult az első év, sokat játszottam és jól is éreztem magam, azonban az utolsó szezon nem úgy sikerült, ahogyan azt szerettük volna. A pénzügyi gondok mellett a légiósokkal is probléma volt, így azt az évadot teljes magyar kerettel fejeztük be és sajnos egész évben csak egy győzelmünk volt. Hullámzó időszak volt, azonban sok mindent köszönhetek nekik, de épp ideje volt váltani.

Ha már így említetted a váltást, neked szerencsére elég jól sikerült ez az átigazolás! Az NBI/A kieső csapatából egy top klubhoz kerültél tavaly, ami ritka esetnek számít. Hogyan került képbe a DVTK a döntésnél?

A DVTK keresett meg, amire egyáltalán nem számítottam, sokként ért. Az elején kicsit szerencseként fogtam fel, hiszen olyan embert kerestek a csapatba, aki irányítóként és bedobóként is tud játszani. A légiósokat sem ezekre a posztokra hozták, mert három válogatott játékos is tagja a DVTK-nak (szerk.: Aho Nina, Kányási Vera, Lelik Réka), így nem erre volt szükség. Ahogy kezdődtek az edzések és a mérkőzések, akkor kezdtem felfogni a helyzetet, és megérkezni Diósgyőrbe. Nagyon örültem a lehetőségnek!

A játékosok nagy része úgy keres csapatot, hogy minél több játéklehetőséget kapjon majd az új klubnál is. Te nem féltél attól, hogy sokat fogsz a kispadon ülni?

Érdekes kérdés, hiszen a PEAC-ból pont emiatt igazoltam el a PINKK-be, hogy többet tudjak játszani, de úgy gondoltam, hogy ha már pár percre is pályára léphetek az Euroligában, az már egy visszautasíthatatlan ajánlat, ami lehet, hogy az első és utolsó alkalom a karrieremben. Emiatt döntöttem így, hogy mindenképp szeretném kipróbálni magam egy ilyen közegben, ahol már az edzéseken is rengeteget lehet fejlődni. Szerettem volna ennek a részese lenni akkor is, ha keveset fogok játszani.

Akkor igazából nem is a játékperc volt számodra fontos, hanem az a közeg, ami miatt te játékosként fejlődni tudsz!

Igen! A csapattársaktól rengeteget lehet tanulni, főleg úgy, hogy nálunk nagyon sokszínű volt a csapat, más kosárlabda kultúrából érkeztek a légiósok. Nem mellesleg a magyar válogatott oszlopos tagjaitól is sok mindent elsajátíthattam.

Mennyire volt nehéz egy kieső csapatból átállni fejben és testileg is a magasabb színvonalú edzésekre, mérkőzésekre?

Az alapozás megkezdésénél nem voltak a beilleszkedéssel nehézségek, hiszen már sok mindenkit ismertem a csapatból. A kosárlabda részét nézve a meccsek kezdetekor realizálódott, hogy mekkora különbség van köztem és a többiek között, mert nálam azért sok „lépcsőfok” kimaradt a váltás miatt a két csapat között. Megmutatkozott az, hogy mennyire fontos a fókuszáltság, mennyi mindent kell megjegyezni és mennyi videózás van. Óriási váltás volt!

Volt edzői nyomás rajtad vagy inkább csak magaddal szemben voltak elvárások?

Magammal szemben mindenképp! Főleg amiatt, hogy ne csak üljek a kispadon, hanem edzésen is bebizonyítsam, hogy fel lehet engem rakni a pályára kulcsmomentumokban is. Edzőktől az volt az elvárás, hogy vállalkozzak, ne legyek passzív a pályán, vállaljam el a helyzeteket. Minden egyes alkalommal leszidtak, amikor üresen kaptam meg a labdát és nem dobtam el.

Milyen volt egy tapasztaltabb, rutinosabb és elismert edzővel együtt dolgozni?

Völgyi Péter személye nekem nagyon pozitív. Az első dolog, ami nekem egyből eszembe jut vele kapcsolatban az az, hogy figyel arra, hogy milyen embereket hoz a csapatba, kinek milyen a személyisége, így nekem ez teljesen újdonság volt, amit eddig nem tapasztaltam. Mindig meghallgatja a játékosait, és csak utána ad tanácsot vagy javít ki. Taktikailag rengeteget tanultam tőle, és sok új dolgot sajátíthattam el az ő segítségével. Nagyon tisztelem őt, és megérdemli, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya legyen!

Mit gondolsz, hogy az év elejéhez képest a szezon végén milyen szerepet töltöttél be a csapaton belül?

Egyértelműen más volt a szerepem az év elején, mint a végén. A szezon kezdetekor több sérülés is érte a csapatot, gondolok itt például a Vera bokasérülésére, ami hosszabb volt, mint amire számítottunk, így emiatt egyből mély vízbe kerültem. Főleg Euroligában kaptam sok szerepet, amire egyáltalán nem számítottam, de szerintem jól sikerült a szereplésem. A karácsonyi szünetet követően voltam én egy kisebb hullámvölgyben, amikor felépültek a többiek, kevesebb perc jutott, és nagyon sokat hibáztam, passzív lettem. A szezon végére szerencsére egyre több lett az önbizalmam és többet is vállaltam. Voltak hullámvölgyek, de úgy érzem, hogy egy ilyen csapatban is jól megálltam a helyem!

Ahhoz képest, hogy mekkora váltásról beszélgetünk, szerintem ennyi hullámzás az első évben belefér!

Természetesen, csak az volt az érdekes, hogy Euroligában sokszor jobban játszottam, mint a magyar bajnoki mérkőzéseken. Talán amiatt, hogy nagyobb nyomást raktam magamra az NBI-ben, ahol teljesíteni kell, míg az Euroligához úgy álltam hozzá, hogy minden perc ajándék és teher nélkül játszhatok.

Külső szemmel nézve is nagyon összeállt idén a DVTK csapata, de ezt te hogyan élted meg belülről? Valóban ennyire jó volt a csapategység?

Igen, és ebben a legnagyobb keze a stábnak van, mert egy olyan csapatot raktak össze, ahol mindenki jó ember és mindenki hajlandó volt arra, hogy a másik miatt visszavegyen vagy éppen aznap előre lépjen a pályán. Egy olyan rendszert sikerült az edzőknek is kialakítaniuk, amiben a játékosoknak megvan a szabadsága és pont emiatt működött tökéletesen. A legnagyobb erősségünk a védekezés volt, minden egyes játékelemre volt megoldásunk. Emellett a kommunikáció volt a fő fegyverünk, a mérkőzésen belül is képesek voltunk sok váratlan helyzetben csak erre a kommunikációra támaszkodni. Ez annak köszönhető, hogy a tavalyi csapat magja megmaradt, és az újonnan érkezők is nagyon könnyen be tudtak illeszkedni ebbe a rendszerbe, fel tudták venni a ritmust.

Miben tudtál egy ilyen környezetben fejlődni, illetve mi volt az a hiányosság a szezon alatt, amit fejlesztened kellene még a jövőben?

Én mindig is védő játékosnak gondoltam magam, de pont azt érzem, hogy a támadásban sikerült sokat fejlődnöm, ami az Ábrahám Márta és Kovács Dénes által tartott sok egyéni képzésnek is köszönhető. Talán azt emelném ki, hogy sosem dobtam tempót, ez azonban a bajnokság vége felé már változott, többször is elvállaltam a középtávoli helyzeteket.

Sokszor mondják, hogy minden fejben dől el, és ez nálam is így van. Az önbizalmon és a dolgok túlgondolásán még dolgoznom kell (nevet).

Azt gondolom, hogy Euroliga szintű csapat tagjának lenni már maga egy élmény, és egy sportolói cél. Te hogyan élted meg ezeket a hirtelen jövő sikereket? Mennyire lehet ezt a felfokozott hangulatú környezetet megszokni?

Nehéz ezeket az élményeket felfogni, mivel eddig a TV-ben néztem ezeket a játékosokat és most ellenük játszottam. Egy idő után próbáltam lehetőségként felfogni a helyzetet, és nem nyomásként kezelni, hanem felszabadultan szerettem volna játszani. Ekkor élveztem úgy igazán, és realizáltam, hogy ez az Euroliga.

A szezon elején még jobban izgultan, majd ez átváltott egy izgatottságra. Sokszor mikor befutottunk a pályára, akkor körbe néztem, hogy mennyien vannak, milyen a hangulat, és emlékeztetnem kellett magamat, hogy játékos vagyok és a meccsre kell koncentrálnom.

A DVTK szurkolótáborát már az egész szezon alatt kiemeltük, hiszen egyedülálló hangulatot teremtenek bármilyen csarnokban. Milyen érzés játékosként a szurkolásukból erőt meríteni és a meccs után nekik/ velük énekelni?

Csak azt tudom mondani, hogy mindenki jöjjön el és nézze meg, mert élőben lehet ezt igazán átérezni! A szurkolók nagyon lelkesek, az egész város szereti a sportot. Nem csak a kosármeccsekre járnak, hanem foci, jégkorong mérkőzésekre is.

Ez volt talán a legnagyobb élmény, hogy teltházas meccseken játszhattam. Közben ez volt a legnagyobb váltás is, illetve az, hogy a találkozók után énekeltünk, körbementünk pacsizni a nézőkkel. Sosem fogom elfelejteni azt a sok kedves megjegyzést, azt a rengeteg szeretetet, amit kaptam!