Hirdetés
Magyarország

Hatalmas küzdelemben nyert a Csata a Győr otthonában



:

:

Hirdetés

A 10. forduló szombati játéknapjának rangadóján az NKE-FCSM Csata 76-74-es győzelmet aratott az UNI Győr – MÉLY-ÚT otthonában.

Rendkívül szórakoztató mérkőzést vívott a két csapat. A Csata 6-0-val kezdett, de az első szakasz hajrájában 16-15-nél már a Győr járt előrébb. 10 perc után pedig 27-24-es hazai előnyt regisztrálhattunk. Kiválóan céloztak távolról a csapatok, összesen hét triplát láthattunk az első negyedben. Győri oldalon Raksányi Krisztina járt 13 pontnál, míg a Csatánál Megan Gustafson 9-nél. A második negyed első felében jellemzően 2-4 pont között menedzselte előnyét a Győr, majd 31-28 után 36-28-ra lépett el. Dombai Réka triplája után így azonnal időt kért Tursics Krisztián. A folytatásban azonban elérte a 10 egységet a differencia és a félidőben 49-40-es állást rögzíthettünk. Mindkét csapat mezőnymutatója kiemelkedően alakult. Az eladott labdák adták a különbség okát elsősorban.

Fotó: NKE-FCSM Csata Facebook

A harmadik negyedre szigorított védekezésén a Csata és ezzel fokozatosan ki is zökkentette ritmusából a Győrt. Ennek eredményeként 53-46 után egy 7-0-val egyenlített is a fővárosi gárda. Emma Cannon két sikeres büntetője pedig 58-57-nél vezetetést eredményezett a harmadik etap végén a Csatának, mely összességében 18-8-ra nyerte ezt a 10 percet. A döntő fordulatot a záró szakasz közepén rögzíthettük. Török Ági triplája után még 64-60-ra ment a Győr. Erre érkezett egy 16-2-es válasz a Csatától. Az utolsó négy percbe fordulva 76-66 után a hazaiak már nem tudták visszavenni a vezetést. A Győr nem engedte el a meccset és másfél perccel a vége előtt még 76-74-re visszajött. Ahogy azonban a végeredményből is kiderül, több pont nem született a rangadón. Volt labdája a hazaiaknak az egyenlítéshez, de a lehetőségekkel nem éltek. A döntő pillanatokban pontosabb Csata kétpontos sikert aratott, amivel a Szekszárd legyőzése után egy újabb nagy diadalt ért el.

Eredmény

UNI Győr – MÉLY-ÚT – NKE-FCSM Csata 74-76 (27-24, 22-16, 8-18, 17-18)

Legjobb dobók

UNI Győr – MÉLY-ÚT: Raksányi Krisztina 17/9, Dombai Réka 13/3, Alicia DeVaughn 12.

NKE-FCSM Csata: Megan Gustafson 20, Lelik Réka 14/12, Emma Cannon 12/3.

Statisztika

Hirdetés