Hirdetés
Utánpótlás

Hatalmas lehetőség a fejlődésre – interjú Csaplár-Nagy Larával és Kovács Viktóriával



:

:

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

Bár még csak március első felében járunk, de már ebben a naptári évben is két hazai rendezésű nemzetközi tornát teljesített a Soproni Darazsak Sportakadémia kadett csapata. A BasketGirls X MEL soproni U15-ös fordulóján és a francia együttesek vendégjátékával megrendezett nemzetközi seregszemlén Csaplár-Nagy Lara és Kovács Viktória vihették haza a soproni játékosok közül az egyéni elismeréseket. Velük beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról.

Csaplár-Nagy Lara számára nem volt kérdés, hogy kosarazni fog és soproniként eddig egész pályafutását a Darazsak kötelékében töltötte.

„Én már egészen ovis korom óta kosarazok, azóta végig Sopronban edzek és tanulok.”– mondta lapunknak Csaplár-Nagy Lara. „Azért kezdtem el, mert Apukám is kosarazott. Nekem, ha mondhatom ezt, természetes volt, hogy a sportakadémián folytatom. Jelenleg az U14-es, U15-ös és az U16-os csapatokban játszom. Ez elég megterhelő, de közben nagyon jó, hogy az idősebbek között is szerepelhetek. A mostani szezonig a legfontosabb eredményeim, amiket külön is kiemelnék, a tavalyi serdülő döntő negyedik helye és a barcelonai tornán elért második helyezésünk.”

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

Csaplár-Nagy Lara 2009-es születésűként a 2008-asokkal edz. A 185 cm magas játékos a BasketGirls X MEL forduló végén és az U15-ös nemzetközi tornán is a soproniak legjobbjának választották.

A BasketGirls X MEL januári fordulóján 27 perc alatt 14 pontot és 9 lepattanót átlagolt a négy találkozón, de az U15-ös nemzetközi tornán is három alkalommal csapata legeredményesebbjének bizonyult. A megszerzett tapasztalatokat pedig saját korosztályában is kamatoztathatja. A serdülő bajnokságban 17 mérkőzés után 21 pontos átlaggal kiemelkedik a mezőnyből.

„A legfőbb különbséget a sebességben és a fizikalitásban érzem a különböző korosztályok között. Ez a saját korosztályban óriási segítség, mert a gyorsabb ritmust át tudom vinni azokra a mérkőzésekre. Ezen felül a kinti dobásokban is sokat fejlődtem az idősebbek mellett. Korábban nem mertem ezeket elvállalni, de most már bátran eldobom.” – jelentette ki Csaplár-Nagy Lara, majd hozzátette: „A saját korosztályomban elég magasnak számítok és kintről is tudok egy-egyezni, ami ilyen magas játékosoknál nem általános. Ebből előnyt harcolhatok ki a pályán. Az, hogy vezér lehetek, ad egy pluszt, hogy még jobban menjek.”

Óriási lehetőség a sportakadémia növendékeinek, hogy több nemzetközi erőpróbán gyűjthetnek tapasztalatokat. A BasketGirls X MEL a környező országok legjobbjait vonultatja fel, míg a meghívásos tornákra szerte Európából érkeznek vendégek. A legutóbbi februári seregszemlén például az előbb kiemelt francia vendégek mellett még négy másik nemzet képviselői sorakoztak fel. Ráadásul ilyenkor a sorozatterhelést is megtapasztalják a játékosok.

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

„Azt, hogy rövid idő alatt több meccset kell lejátszani, már megszoktam. Az viszont nagyon más, hogy nemzetközileg is jónak számító európai csapattokkal kell ilyenkor felvenni a versenyt. Ettől függetlenül megpróbálok ezekhez is úgy hozzáállni, mint bármilyen másik meccshez. Nagyon sokat tudunk ebből tanulni.” – fogalmazott Csaplár-Nagy Lara, aki a két erőpróbát így foglalta össze:

„A januári torna kapcsán talán a legfontosabb, hogy nagyon jól működtünk együtt csapatként. A februárin veretlenül jutottunk döntőbe. Az utolsó meccsen viszont egy nagyon erős és magas francia csapattal találkoztunk. Egy kicsit jobb odafigyeléssel szerintem azt is megnyerhettük volna. A döntős vereség ellenére hasznos volt ilyen erős ellenféllel játszani. Az sem rossz érzés, ha jó eredményt érünk el, de azért a legfontosabb, hogy próbáljunk ebből tanulni és fejlődni.”

Seres Éva vezetőedző külön kiemelte az értékelésében, hogy a feljátszó 2009-esekkel megerősített 2008-as gárdának a februári volt az első érme, amit vezető korosztályként szerzett. Ez külön érzelmi pluszt adott annak a hétvégének.

„Ezt a csapatot nagyon szeretem.” – erősítette meg Csaplár-Nagy Lara. „Én U11 óta a 2008-asokkal edzem. Azóta jött pár játékos, de a hangulat mindig jó. Mi együtt nőttünk fel és talán emiatt nincs is semmilyen széthúzás. Szerintem a pályán is látszódik, hogy milyen szépen együtt tudunk működni.”

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

A sport mellett a tanulás is fontos. Az első félév tapasztalatai azt mutatják Csaplár-Nagy Larának, hogy össze tudja egyeztetni a két feladatot.

„Nekem jól megy eddig. Most félévkor két négyesem volt az ötösök mellett, ami szerintem nem rossz eredmény. Mindenben segít a sportakadémia, hogy a kosárlabdát és a tanulást tudjuk párhuzamosan csinálni. Nekem nagyon fontos, hogy az iskolai eredményeim is jók legyenek.” – tette hozzá, majd az egyéni képzéseiről is mesélt, hiszen azok szintén nagy szerepet kapnak az életében.

„Heti két egyéni képzésen veszek részt. Az egyik korrekció a testemmel, a másikon pedig kosárlabda technikákat veszünk át. Ott különböző befejezéseket gyakorolunk és a kinti egy-egyekhez nézünk át mozdulatokat, hogy meg tudjam verni a védőket, mert én ahhoz egy kicsit lassabbnak számítok.”

Csaplár-Nagy Lara a terveivel kapcsolatban elmondta, hogy idén a serdülőkkel a bajnoki cím a célja. Távolabbra tekintve pedig a profi karrier. „Idővel szeretnék bekerülni a felnőtt csapatba és az Euroligában is bemutatkozni. A nagy álmom a WNBA lenne, de az ahhoz még rettenetesen sokat kell dolgoznom.”

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

Amíg Csaplár-Nagy Larának kosaras családban felnőve soproniként egyértelmű út vezetett a sportakadémiára, Kovács Viktória története egészen más.

„Én 2015-ben kezdtem el kosarazni. Egy bemutatón tetszett meg ez a játék. Mondhatom, hogy rögtön elsőre elkapott. Egészen tavaly tavaszig a szülővárosomban Tapolcán játszottam. Ott heti öt edzésünk volt, de mindössze napi egy óra és az sem olyan intenzív munkával telt, mint itt Sopronban. Jártam nyílt napon a sportakadémián. Júniusban hívtak és most teljesítettem az első félévemet. Jól fogadtak és gyorsan beilleszkedtem.” – mondta a februári U15-ös torna All-Star ötösébe beválasztott 182 cm magas 2008-as születésű játékos, aki jelenleg Sopronban kollégista.

„A mindennapjaim átlagosan telnek. Délelőtt iskola és ebéd, majd délután edzés. Este pedig tanulás. Végig ott tudok lenni az iskolában. Nem vagyok kikérve magántanulónak, amikor pedig meccsek miatt van hiányzás, azt tudjuk pótolni. Mindenki nagyon támogató. Az elején természetesen így is nagy váltás volt a soproni élet, de mostanra már megszoktam. Szerintem jól megy a tanulás amióta itt vagyok. Büszke vagyok az eredményeimre!” – fogalmazott Kovács Viktória, aki így jellemezte a játékát:

„Alsó poszton játszom. A magasságomból sok előnyt tudok kiharcolni. Úgy érzem, hogy gyors vagyok a többi magashoz képest, amiben nagy lehetőséget látok a jövőre nézve. Közben pedig – jó értelemben – tudok erőszakos is lenni.”

Fotó: Pados Noel / Soproni Darazsak Sportakadémia

A nemzetközi erőfelmérők kapcsán Kovács Viktória az élmény oldalt is kiemelte. Már a BasketGirls X MEL október pécsi fordulóján is pályára lépett, így a teljes sorozatot fel tudja idézni.

„Nagyon jó élmény volt. Előtte soha ilyen tornákon nem szerepeltem. Próbáltam kihozni a maximumot. A januári soproni fordulóban éreztük a csapatjátékot és szerintem az év elejéhez képest sokat is fejlődtünk. Megmondom őszintén nagyon élveztem.” – kezdte visszatekintését.

„A februári U15-ös tornán meglepődtünk, hogy a francia csapatok milyen erősek és magasak. Szerencsére az egyiket így is sikerült legyőzni. A döntőben az erősebb csapatukat nem tudtuk megverni. Szokatlan volt elsőre ilyen ellenfelekkel játszani, de úgy érzem, hogy ellenük is tudtunk teljesíteni. Büszke vagyok emiatt az egész csapatra és az egyéni teljesítményemre is. Látszott, hogy igazi csapatként működtünk, megvolt a sebességünk. Minden, ami kellett a helyén volt. Ez hatalmas lehetőség nekünk a fejlődésre.” – összegzett a fiatal játékos, aki a februári U15-ös tornán ponterős teljesítménnyel és értékes lepattanókkal segítette társait. Itt azonban nincs megállás.

„Szeretnék tovább fejlődni. Ehhez minden adott, hiszen egyéni képzésre is van lehetőség. Hétfőnként centerképzésre járok Seres Évához. Ilyenkor elsősorban a palánk alatti mozgásokat gyakoroljuk, hogy tudjak például cselezni vagy bátrabban törjek be. Dobástechnikával szintén foglalkozunk ezeken a képzéseken.” – mondta Kovács Viktória, aki a céljaira is kitért.

„Most még arról nehéz beszélni, hogy mit lehetne elérni profi játékosként. Egy biztos: mindenképpen szeretném folytatni a kosárlabdát a jövőben is és nagyobb célokért küzdenék. Ehhez jó alapokat kapok a sportakadémián.”

Hirdetés