:
:

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
Vasárnap 18 órától a TFSE-MTK a TARR KSC Szekszárdot fogadja.
A TFSE-MTK felkészüléséről készített rövid riportunk ITT olvasható. A klub videós összeállításában Sha Carter beszélt a várakozásairól. Mint ismert, az amerikai játékos első európai évét teljesíti. Eddig a három bajnokin 30.7 perc alatt 10.7 pont, 5.3 lepattanó és 2.7 gólpassz az átlaga.
“Fantasztikus ez az időszak, a várakozásoknak megfelelően nehéznek ígérkezett az első profi évem. Az eddigiekhez képest sokkal fizikálisabb és erősebbek a lányok, akikkel találkoztam.” – kezdte rövid helyzetértékelését a légiós. “Teljesen egyezik az elvárásaimmal, sőt túl is szárnyalja azokat, de eddig jó móka és csodásak a csapattársak. A legviccesebb közeg, akikkel valaha találkoztam. Sokat edzünk, de mindig jó a hangulat, olyan ez, mint egy kis család. A célom ebben a szezonban, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak és természetesen az, hogy megnyerjük a bajnokságot!”
Vasárnap a TARR KSC Szekszárd lesz a TFSE-MTK riválisa. A két csapat szeptemberben, az előszezon végén találkozott és akkor magabiztos nyert a fővárosi együttes, de ebből nem szabad messzemenő következtetéséket levonni. A Szekszárd bajnokságban három forduló után veretlen.
Nagyon nehéz ellenfélről van szó, sokkal nehezebb lesz a mostani meccs ellenük, mint a korábbi barátságos összecsapás. Mi is és ők is jobban ismerjük egymást, így több tapasztalattal rendelkezünk, de bízom magunkban. Izgatott vagyok, mert hatalmasat léptünk előre nagyon rövid idő alatt és most már tudjuk mire számítsunk a másiktól a pályán. Szóval nagyon-nagyon nehéz menet lesz, de szerintem nyerni fogunk!
– összegzett Sha Carter.
A teljes riport megtekinthető IDE KATTINVA
