Hirdetés
Magyarország

Határ Bernadett a szlovákiai Eb-selejtezőről és a válogatottról



:

:

Hirdetés

Csütörtökön a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjében a magyar válogatott 65-57-re legyőzte Szlovákiát és ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit. A Nemzeti Sport a találkozón 25 ponttal és 11 lepattanóval dupla-duplát elérő Határ Bernadettet kérdezte.

Tudtam segíteni a válogatottnak, de nem kell ezt kihegyezni rám, egy csapat vagyunk, együtt nyerünk és együtt veszítünk. Amit sajnálok, hogy hagytam magam rossz irányba vinni a bírók által, túl sokat foglalkoztam a játékvezetéssel. Ebből tanulnom kell és dolgoznom rajta a későbbiekben.

– idézte fel a mérkőzést a Sopron Basket centere, aki a teljes sorozatról is kérdeztek:

“Lehetne magyarázkodni, a koronavírusra fogni, ugyanakkor mindkét Hollandia elleni mérkőzésen adódott esélyünk a győzelemre. Voltak hátráltató tényezők, de a múlttal már nem érdemes foglalkozni. Ha esetleg nem jutunk tovább, azzal megfizetjük a botlások árát, egyébként úgy érzem, jó úton halad a válogatott.” – összegzett Határ Bernadett.

A teljes interjú IDE KATTINTVA olvasható.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés