Hirdetés
3x3

Határozott játékkal nyerte helyosztóját Belgrádban az U23-as 3×3-as csapatunk

Magyarország "2" - Szerbia U23 15-10

3x3-as nemzetközi torna, Belgrád - 7. helyért
Belgrád, Dynamic Sport & Health Club

A magyar válogatott pontszerzői: Jáhni Zsófia 5, Farkas Petra 4, Tóth Franka 4, Révész Luca 2

:

Hirdetés

A 7. helyet szerezte meg a belgrádi nemzetközi tornán a Farkas Petra, Jáhni Zsófia, Révész Luca és Tóth Franka összeállítású négyesünk. Az U23-as játékosokból álló fiatal csapatunk a helyosztón 15-10-re győzte le Szerbia U23-as együttesét. Összességében 2 győzelemmel és 2 vereséggel zárta szereplését jó benyomást keltő négyesünk a rangos erőfelmérőn.

A FIBA világversenyeivel ellentétben a belgrádi tornán hagyományosan megvívják a helyosztókat is. Ezzel is több mérkőzésre lehetőséget biztosítva a résztvevőknek. Ennek megfelelően az angoloktól nagy csatában elveszített negyeddöntő után még egy találkozó várt a mieinkre. Ezen pedig a tét a 7. hely volt.

A mérkőzés elején igyekeztek a szerbek magukhoz ragadni a kezdeményezést. Már 5-3-ra is vezettek, végül a szusszanásnyi pihenőre 5-4-ről vonultak a felek. A mieink a mérkőzés feléhez közelítve innen 7-5-re fordítottak. Ekkor egyértelműen kézben tartotta az irányítást a magyar csapat.

A folytatásban négy ponttal, 11-7-re és 12-8-ra is elszakadtunk. Ezt követően az utolsó perchez közelítve 12-10-re felzárkóztak a szerbek. A fordításra azonban nem adtunk esélyt. Higgadt büntetőzéssel zárta le a helyosztóját a magyar csapat, így teljesen megérdemelt 15-10-es sikert aratott.

19 óra 40 perctől a Böröndy Vivi, Hegedűs Janka, Papp Dia és Tóth Orsi alkotta négyesnek Németország lesz a riválisa az elődöntőben. ÉLŐBEN ITT

Hirdetés