:
:
A VBW CEKK Cegléd az Európa Kupa rájátszásának visszavágóján 77-70-es vereséget szenvedett hazai pályán a Kassától és ezzel búcsúzott a sorozattól. A szlovák bajnok 156-134-es összesítéssel nyerte a párharcot, így bejutott a negyeddöntõbe, ahol akár már Euroligás csapatokkal is találkozhatnak.
Zsúfolásig megtelt lelátók fogadták a csapatokat. Ahogy azt kiemeltük a beharangozónkban, csoda kellett volna a magyar csapattól a továbbjutáshoz, de már önmagában az egész Európa Kupa szereplés minden elõzetes várakozást felülmúlt. A CEKK jól kezdte a találkozót, az elsõ percekben 12-5-nél 7 ponttal vezetett. Ez volt a legnagyobb elõny az egész mérkõzésen, az elsõ etap végére 22-18-ra felzárkóztak a vendégek. A második szakaszra szigorított védekezésén a szlovák bajnok és a játékrész közepére teljesen átvette az irányítást. Elõször 26-25-nél vezettek, a félidõre pedig 43-32-re léptek el.
Lényegében a továbbjutás az elsõ félidõben eldõlt, a harmadik negyedtõl már a gyõztes kiléte volt a kérdés. A Kassa 45-35-re vezetett, de ezt követõen a Cegléd Nagy-Bujdosó Nóra és Maja Skoric pontjaival egészen 53-51-ig felzárkózott a játékrész végéig. A záró szakaszt 8-0-val kezdte a Kassa, majd erre a Cegléd 9-0-val válaszolt és ezzel teljesen nyílt lett a mérkõzés sorsa. A CEKK kétszer 1 pontra zárkózott fel, illetve Skoric 2+1-es helyzeténél, ahol a ráadás büntetõ kimaradt, még állt 66-64 az eredményjelzõn. Ezt követõen azonban jött egy újabb 8-0-s szlovák roham, amivel 74-64-re módosult az állás. Innentõl a Kassa már megõrizte elõnyét, de így is vastaps közepette ért véget a mérkõzés. A ceglédi közönség joggal ünnepelte csapatát, amely kiválóan helytállt a nemzetközi porondon. Nagy-Bujdosó Nóra 23, Maja Skoric 18 ponttal zárt.
Eredmény
VBW CEKK Cegléd – Good Angels Kosice 70-77 (22-18, 10-25, 19-10, 19-24)
A párharcot a Good Angels Kosice nyerte 156-134-es összesítéssel.
Statisztika
