Hirdetés
Magyarország

Hazai pályán javítana a TFSE-MTK



:

:

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés

Szerdán 19 órától rendezik a 7. helyért kiírt párharc második mérkőzését. A TFSE-MTK fogadja a Ludovika-FCSM Csatát. Magyar Biankát, a TFSE-MTK vezetőedzőjét kérdeztük a párharc első felvonásának tapasztalatairól és a szerdai találkozóra való felkészülésről.

Április 20., szerda
19:00 TFSE-MTK – Ludovika-FCSM Csata
Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok

A párharc első meccsén pénteken a Ludovika Arénában a TFSE-MTK 77-52-es vereséget szenvedett. A 36-34-es félidő után a harmadik negyedben alakult ki a végeredményben megjelenő differencia a felek között.

„Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de úgy futottunk ki a pályára, hogy szeretnénk jó mérkőzést játszani. Ez csak az első félidőben valósult meg.” – kezdte visszatekintését Magyar Bianka. „Most a problémákat nem szeretném részletezni, de ezeken felül rossz védőtaktikát választottam. Amíg az első félidőben bírtuk energiával, addig jó kosárlabdát játszottunk védekezésben és támadásban is. Utána viszont nem tudtuk megvalósítani védekezésben, amit szerettünk volna. Zele Dorina vezetésével elhúzott a Csata. Ahogy nőtt a különbség, úgy bizonytalanodtunk el egyre jobban. Elkezdtünk kapkodni, nyolc másodperc alatt igyekeztünk befejezni a támadásokat. Rossz döntéseket hoztunk és ki nem kényszerített eladott labdáink születettek, ami ilyen szituációkban sajnos az egész szezonban gyakran hátráltatott minket. Ez okozta a nagy arányú vereséget.”

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

A második félidőt 41-18-ra veszítette el a TFSE. A csapat 28 mezőnykísérletéből mindössze 7 lett sikeres ebben a 20 percben. A teljes mérkőzést nézve pedig 17 eladott labdával zárt a csapat.

„Igyekszünk jobb arcunkat mutatni. Fáradtak a játékosaink, amiről valóban mindent elárul a második félidei dobóhatékonyságunk. Ziccerek maradtak ki, eladtuk a labdákat. Sok esetben nem azért történtek ezek, mert az ellenfelünk annyira extrán védekezett volna, hanem többnyire ki nem kényszerített hibák voltak. A második félidőre szétestünk és ez az, amit nem szeretnék soha. Akármennyire is nehéz helyzetben van a csapat, így nem eshetünk szét. Úgy érzem, hogy sok olyan hibát vétettünk, ami javítható és ezekkel faraghatunk a különbségen. Nekünk elsősorban a támadáson kell javítani, mert nem is feltétlenül a pénteki 77 kapott pont volt a legnagyobb probléma, hanem az 52 dobott. Hiányoztak Chanise Jenkins és Németh Alma pontjai. Akkor tudunk jobb minőségben játszani, ha a döntéshozatalok megfelelőek lesznek támadásban. Higgadtabbnak kell lennünk és okosabban használni az előnyeinket.” – foglalta össze terveit Magyar Bianka.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Szerdán és szükség esetén szombaton lép még pályára ebben a szezonban a TFSE-MTK. Ezzel pedig lezárul a 2021/2022-es évad.

„Ez az utolsó hét és szeretnénk úgy elmenni a nyárra, hogy jó teljesítménnyel fejeztük be a szezont. Nem szabad irreális célokat a csapat elé állítani. Nekem egy feladatom van most, hogy biztosítsam, hogy a lehetőségekhez képest jó kosárlabdát játsszunk és tovább fejlődünk. Ezek a playoff meccsek a vereségek ellenére óriasi pluszt adnak a jövőre nézve.” – hangsúlyozta a csapat vezetőedzője, akit arról is kérdeztünk, hogy április közepén mit lehet tenni a csapat pontosítása érdekében.

„Kemény edzéseket már nem szabad vezényelni. Nagyon fontos a videóelemzés. Meg kell mutatni a lányoknak a hibákat. Fel kell hívni a figyelmet egyes szituációkban a helyes megoldásokra. A Győr elleni párharcot figyelembe véve a hazai meccsre tudtunk javítani és ezúttal is itthon jobb meccset kell játszanunk.” – hangsúlyozta Magyar Bianka, kiemelve, hogy a motivációval továbbra sincsen probléma.

„Többnyire jó mentalitású emberekből áll a keret. Attól függetlenül, hogy végül mit hoz a szerdai mérkőzés, nekünk sportemberekhez méltóan a hibákat ki kell javítani. Nehéz ez a mostani szituáció, de ezekből is tanulunk és ettől leszünk jobb játékosok és edzők. Ezen a héten, akár egy, akár két mérkőzésünk lesz, olyan teljesítményre van szükség, hogy méltóképpen zárhassuk le a szezont. Remélem, az utolsó hazai meccsünkön ismét megtelik a Városmajor és a szurkolók segítségével és egy fegyelmezett támadójátékkal sikeresebbek leszünk, mint az előző mérkőzésen.”

Hirdetés