Hazai tornák nélkül nem lehet előrébb lépni – interjú Károlyi Andreával

Vasárnap este az Egyesült Államok győzelmével zárult a debreceni U18-as 3×3-as világbajnokság. Az Albert Szidónia, Tózer-Nemes Boglárka, Varga Napsugár, Vladár Róza alkotta magyar válogatott a 16. helyen zárt a seregszemlén. Károlyi Andrea szövetségi kapitánnyal értékeltük a tornát és az U17/U18-as 3×3-as válogatott nyarát.

Ha búcsúzni kell a csoportkör után egy hazai rendezésű világbajnokságtól, akkor valahogy úgy kell megtenni, ahogy nektek sikerült. Szép és jó hangulatú zárása lett a nyárnak Brazília legyőzése és a későbbi győztes USA-val kialakított szoros találkozó.

Nem jutottunk tovább a csoportból és a papírforma szerint alakultak az eredmények, de az első és a második nap között fényévnyi különbséget láttunk. Számomra abszolút bebizonyosodott, hogy már plusz két meccs tapasztalata mekkora változást hoz abban, hogy egy játékos miként van jelen a pályán.

Nyilván szerencsétlenül jött ki, hogy amikor szerdán este telt házas pályán játszhattunk volna, leszakadt eső. Másnap a délelőtti programba kerültük, hűvös időben, nézők nélkül. Természetesen ez az ellenfeleket is hátráltatta. Ugyanakkor, ha nem rutinos egy csapat, akkor minden ilyen behatás érzékenyen érinti és rányomhatja a bélyegét a játékra.

Sok összetevős volt ez a két játéknap. A francia és a német meccs is megmutatta, hogy amíg el nem fáradtak a játékosok, versenyben voltunk. Adódik a kérdés, hogy miért fáradtak el? Azért, mert ilyen meccsszituációt edzésen nem lehet szimulálni. Ha játszanának több mérkőzést, akkor meglenne a 3×3-hoz elengedhetetlen rutinjuk a lányoknak.

Lehet, hogy a rengeteg torna egy-egy nemzetnél nem minden esetben valós és elsősorban a világranglista pozíció kozmetikázására szolgál. Így mondhatjuk azt, hogy „kamu tornán senki nem lesz jobb játékos”, de ha csak a fele valós a berögzített tornáknak, akkor nem 129 hanem 65 lejátszott mérkőzése van egy ellenfélnek. Az is 63-mal több, mint a magyar játékosnak, ami így is óriási különbség.

Amíg nem lesznek hazai tornák, addig nem fogunk tudni előrébb lépni. Számomra egyértelműen ez a konklúziója a világbajnokságnak.

Érdekes kettősség ez, mert 1/3-as mutatót és 16. helyet értékelünk most, de nekem a pénteki szereplés azt mutatta, hogy az akkor látott energiaszinttel, önbizalommal és távoli dobásokkal a versenyképesség még mindig megteremthető.

Hasonlóan láttam én is. Sőt, ha a pénteki állapotunkban találkozunk a németekkel, őket is legyőzhettük volna. Igaz viszont az is, hogy „volna” és „ha” nincs a sportban. Ettől függetlenül zongorázni lehetett a különbséget a két nap között.

Amiket felsoroltál, azok egymásra épülő elemek. Ha megfelelő energiaszinttel lép pályára egy csapat, ha ott van mögötte a közönség, azok mind építik az önbizalmat is. Ha van önbizalom, akkor bátrabban elvállalják a játékosok a dobóhelyzeteket.

Még így is lehetett volna sokkal több külső dobásunk, de közben azt is látni kell, hogy egy amerikai, francia játékos könnyedebb mozdulattal vállalja a triplákat – 3×3-ban duplákat – mint a mieink. Ezek pedig már túlmutatnak a világbajnoki szereplésen, nem a válogatott összetartás alatt javítható paraméterek.

Az előbb felsorolt tényezőket figyelembe véve hogy látod a világbajnoki mezőnyben a helyünket?

A csoportellenfeleink döntőztek. Az Egyesült Államok és Franciaország kiemelkedni látszott a mezőnyből múlt héten. Amiről a torna előtt is sok szó esett, hogy a világranglista miatt felborult a csoportok beosztása, azt is láthattuk, hogy végül az erősebb csoportokból kerültek ki a legjobbak.

Összességében a két kiemelkedő mögött felsorakozó többi válogatott között nagy tudáskülönbség nincs. A meccsrutin jelenti az igazi különbséget, abban viszont hatalmasak az eltérések a mezőnyben és ott elvitathatatlanul jelentős hátrányban vagyunk. Ezzel pedig vissza is kanyarodhatunk oda, ahol elkezdtük.

A válogatottunk 48 szerzett ponttal zárta a tornát. Az EYOF-hoz és a szolnoki Eb-selejtezőhöz hasonlóan a szerzett pontokban jelentős lemaradás látható. Mivel lehet – egyáltalán lehet – ponterős fordulatot hozni játékban?

Mi is sokat lamentáltunk erről a nyáron. Mindig az volt a végkövetkeztetés, hogy jobban kell forszírozni a távoli dobásokat. Kétpontosok nélkül ezt a játékot nehéz eredményesen játszani. Jelen pillanatban viszont kevés olyan villámléptű játékosunk van, akik egy leütéssel megverik az ellenfeleiket és dobóhelyzetet alakítanak ki.

Május utolsó hétvégéjén készítettük az első riportot a csapatról. Tanulságos világbajnokság és még tanulságosabb válogatott nyár van mögöttetek. Milyen érzések kavarognak benned?

Furcsán hangozhat, mert végig dolgoztuk az egész nyarat és végül összesen egyetlen győzelemmel zártunk. Mégis jó szájízzel fejeztük be a világbajnokságot és az idei válogatott programot. Az utolsó meccseknek köszönhetően egymás nyakába ugrottak, mosolyogtak a végén a játékosok. Nekik is ezzel kerek nyár lett.

Jó volt látni, hogy milyen szépen összeszedték magukat péntekre a lányok. Brazília legyőzése, USA megszorongatása értékes eredmény nekünk. Az amerikai játékosokon érződött is, hogy nem voltak maradéktalanul elégedettek. Vélhetően megfogalmaztak valami feladatot, célkitűzést, akár játékban, akár kapott pontokban, amit nem tudtak teljesíteni.

Megmutatták a lányok, hogy van bennük lehetőség. A világbajnokságon a csoport ismeretében merész álmaink nem lehettek, de a szolnoki Eb-selejtező miatt továbbra is nagy hiányérzet van mindenkiben. Ezekkel a debreceni tapasztalatokkal is felvértezve az Európa-bajnokságon jobban helyt tudtunk volna állni. Ezt viszont már soha nem tudjuk meg, sajnos.

A világbajnoki keretből Varga Napsugár kiöregszik, de Albert Szidónia, Tózer-Nemes Boglárka és Vladár Róza jövőre is ott lehetne a debreceni tornán. Erre lehet építeni?

Nagyon szerettek itt lenni a játékosok, ami edzői szempontból fontos visszajelzés számunkra. Jó közösség formálódott, már a 3×3-as évad elejére behívott népes 19 fős kerettel is. Ismét sikerült kialakítani azt a köteléket, hogy szívesen dolgoztak velünk, megszerették a 3×3-at és szívvel, lélekkel edzettek, nap, mint nap.

A szülők szintén pozitívan voltak jelen a teljes válogatott program alatt, amiért óriási köszönettel tartozunk. Azt is látni kell viszont, ha 5:5-ben lehetőséget kapnak a játékosok válogatott szinten, akkor azzal mi nem tudunk versenyezni. Ilyen szempontból rengeteg a kérdőjel a jövőre nézve. Nem is bocsátkoznék találgatásokba.

Végére egy személyes kérdés, hiszen Instagramon megosztottál egy képet Debrecenből, melyen Allison Feaster-rel szerepeltek. Játékos pályafutásotok alatt felejthetetlen csatákat vívtatok. Az USVO-val öt francia bajnoki címet és két Euroligát nyert Feaster, a másodikat éppen Pécsett.

Szép emlékként marad meg a világbajnokságról a találkozásunk. Földi Szandival sétáltunk vissza a szállásra, amikor egy ismerős arc köszönt rám. Ő volt Allison Feaster. Óriási csaták mentek közöttünk a pályafutásunk során. Azon játékosok közé tartozik, aki ellen nagyon szerettem játszani, mert annyira kulturáltan keményen kosárlabdázott.

A lánya az amerikai válogatott centere, Sarah Strong. Neki szurkolt, miatta érkezett Debrecenbe. Jó volt találkozni. Akkoriban nagyon névnek számított az Euroligában és valóban óriási rivalizálások mentek az évek során. Sokan az akkori topcsapatok jegyzett játékosai közül mind a mai napig távolságtartóbbak, ha találkozunk nemzetközi eseményeken, üdítő élmény volt a közvetlensége.