Hirdetés
Magyarország

Hegedűs Janka az NKE-FCSM Csatában folytatja



:

:

Hirdetés

Az NKE-FCSM Csata a hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette Hegedűs Jankát.

Az elmúlt évadot a PEAC-Pécsnél töltő Vasas-nevelés 2013-2017 között a Floridai Egyetem hallgatója volt. Megfordult a francia BF Escaudain és az MTK Budapest csapatánál is. A 185 cm magas, 1994-es születésű Janka a legutóbbi évadban 14,6 percet töltött a pályán mérkőzésenként és 6,7 pontot, illetve 2,7 lepattanót átlagolt – emeli ki a klub közleménye.

Hegedűs Janka a klub honlapjának elmondta, azért választotta az NKE-FCSM Csatát, mert feltörekvő, szimpatikus és ambiciózus csapatról van szó, ahol profi körülmények között minőségi munkát végezhet társaival. Janka úgy segítené minél nagyobb sikerekhez a Csatát, hogy közben egyénileg is jobbá válik.

Tursics Krisztián azt várja, hogy az új igazolás kamatoztassa az eddig megszerzett rutinját és segítse a fiatalokat is.

Azért választottuk Jankát, mert védekezésben, mentalitásban és keménységben is jó a karaktere

– fogalmazott vezetőedző.

Szükség is lesz az új lendületre, mert a szintén magas posztokon bevethető Radócz Fanni máshol folytatja pályafutását. Köszönjük számára az elmúlt két évet, és további sok sikert kívánunk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Hegedűs Janka az NKE-FCSM Csatában!???? // @jankiii1313 arrives to NKE-FCSM Csata???? #HegedűsJanka #hajrácsata #newplayer #basketball @uni.nke @_bonogram @szerencsejatekzrt

NKE-FCSM Csata Basketball (@nke.fcsm.csatabasketball) által megosztott bejegyzés,

Hirdetés